Címkék nélkül - Aznap megértettem, milyen felemelő máshogy megölelni valakit...

Rapavi Krisztina valós események ihlette története a beletörődés jól ismert mindennapjai között kezdődik, Bali mesés szigetén bontakozik ki és valahol a felébredés és újrakezdés határán ér véget. Filmszerű leírásaival kalandot és szerelmet ígér, egy találkozást, amely megkérdőjelezi az addig rendben egymás után következő, normális mindennapokat. Felszínre hoz minden elfojtást és félelmet, de minden vágyat és rég elfeledett álmot is.

A Címkék nélkül egy könnyed történetet mesél el, de közben érezzük, többről lesz itt szó, mint egyszerű happy end. A változásról szól. Arról, hogy néha, egészen mélyre kell zuhanni, hogy végül felemelkedhessünk.
Hiszen minden, ami megszületik, legyen az egy gondolat vagy egy érzés, szükségképp magában hordozza az ellenkezőjét is. A világban örök rend uralkodik, mi egyet tehetünk, tiszteletben tartjuk harmóniáját, vagy számolunk önkényes visszarendeződésével.


"Beindította a motort, elrúgta lábát a földtől és elindult. A sokat látott robogó nehézkesen gyorsult. Csak küzdött és küzdött, míg végül percekkel később elérte maximális sebességét a kilencven kilométer per órát. A szél arcomba csapott, ahogy válla fölött néztem az utat. Nem volt se emelkedő, se leejtő, se bukkanó, se kanyar. Csak a végeláthatatlan egyenes út.
Egyszer csak minden ésszerűséget hátrahagyva felkiáltott, elengedte a kormányt, mindkét karját széttárta két oldalra és csak hagyta, hogy a robogó suhanjon előre, irányítás és felügyelet nélkül!

Felsikítottam. A hang csak úgy áradt ki a torkomon hosszan és kifogyhatatlanul, mintha odabentről valami táplálná és bíztatná ne hagyd abba! Ne hagyd abba! Az adrenalin a fejem búbjáig elöntött, megszűnt minden gondolat az agyamban és csak hagytam, hogy elvigyen ez a semmihez sem hasonlítható, régóta elfeledett érzés: hogy mindent lehet!
Mindent megtehetek. Nincsenek korlátok. Nincsenek félelmek. Csak én vagyok és a végtelen lehetőségeim."