A Hold a hetedik házban - Novellák
magvető kft. | 2016 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 347 oldal

Rakovszky Zsuzsa költő 2002-ben A kígyó árnyéka című regényével mutatkozott be prózaíróként, és a közönségsikeren túl elnyerte a Magyar Irodalmi Díjat. Ezt követte 2005-ben második regénye, A hullócsillag éve. Prózaírói indulásától különleges szemléletmód jellemzi, amely különleges nyelvi megoldásokhoz vezeti. Rakovszky mindkét regényében kvázi-narrátorszereplőket alkalmaz, s az ő életkorukból, illetve a cselekmény történelmi idejéből következő megfogalmazásokkal dolgozik. A novellák megőrzik Rakovszky különleges nézőpontjait, de a műfajból következően sűrítettebb formában: kevesebb történettel és élesebb megfigyelésekkel. A cselekmények történelmi ideje az 195060-as évektől napjainkig tart, szereplői pedig egy kivétellel nők, akik három életszakasz: a kiskamaszkor, a felnőtt élet és az öregkor képviselői. Problémáik, amelyekről a történetek szólnak, ezeknek az életkoroknak a tipikus problémái: a függetlenné válás vágya és a szexualitás megjelenése; a párkapcsolatok, a házasságok, a megélhetés nehézségei, kudarcai, az útkeresések; a gyász, a magány, a fizikai leépülés, a számadás a halál előtt.
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Állapot: | Jó |
---|---|
Méret: | 14 x 22 cm |
Kiadó | magvető kft. |
Kiadás éve | 2016 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 347 |
Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
ISBN | 9789631427424 |
Árukód | 6347249 / 5346421 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes