Radics Géza

A környezet és létfeltételek hatásai a nyelvek kialakulására

magánkiadás  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  143 oldal

Libri Antikvárium
E dolgozatban felvetett gondolatok és adatok a Kárpát-medence földraji elhelyezkedése és természeti adottságai szemszögéből kívánnak rámutatni ama tényezőkre, amelyek befolyásolták, sőt meghatározták a magyar nyelv kialakulását és fejlődését. A tudományos világ ugyanis egyre nagyobb figyelmet szentel a környezetben uralkodó természeti hatások szerepének, melyek döntően befolyásolták a különböző nyelvek kialakulását, majd fejlődését. E szempontból úgy tűnik csak a magyar nyelv kialakulását meghatározó, a Kárpát-medence sajátos adottságainak vizsgálatai kerülik el a figyelmet.
Földünket az elmúlt egymillió évben legalább négy nagy eljegesedési hullám sújtotta: Günz, Mindel, Riss és Würm. A két első jégkornak egy-egy, míg a két utóbbinak két-két melegebb időszakasza volt. A jégkorok közötti felmelegedések rövidebbek és különböző hőmérsékletűek voltak. A Mindel és Riss eljegesedés közötti felmelegedés időszaka alatt például a Rajnában és Szajnában vízilovak úszkáltak. Ezúttal azonban az utolsó jégkort követő időszak éghajlati, vízrajzi, valamint a növényzet és az állatvilág általános alakulását kell elméletünk középpontjába helyezni a nyelvek elkülönülését és fejlődését illetően. Megkülönböztetett figyelemmel szem előtt tartva a Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedését és természeti adottságait, az emberi életfeltételek követelményei szempontjából, amely a térség nyelvfejlődésének is megszabta irányvonalait. Mi, magyarok szeretjük emlegetni, hogy e szempontból a Kárpát-medence a földkerekség egyik legkiválóbb tájegysége. Így volt ez ezer évekkel ezelőtt is, a termelő életforma hajnalán.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 570 Ft

A termék megvásárlásával

57 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó magánkiadás
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:143
BorítóPUHATÁBLÁS
Árukód6194075 / 5193647

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 570 Ft

A termék megvásárlásával

57 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat