Bizonyos értelemben

Engedtessék meg, hogy egy, a siker kapuját éppen átlépő magyar író bőrébe képzeljem magam egy pillanatra. Milyen kilátásaim vannak, milyen élményekkel gazdagodhatom? (Kicsi ország, kis siker?) Hivatalos leszek írótáborokba, felolvasóestjeim megszaporodnak, autogramvadászok népes serege ostromol az Ünnepi Könyvhéten, interjúk szenvedő alanya leszek, mikor is fáradhatatlanul ismételgethetem, hogy írásaim szereplői egyáltalán nem saját biográfiai tényekkel körülbástyázható énem transzformációi, felismernek az utcán, van pénzem, kimehetek külföldre magánútra vagy ennél hosszabb tanulmányutakra, más hasonlóan sikeres írók társaságában múlathatom az időt, lefordítják műveim, kimehetek Frankfurtba, irodalmi és állami díjak kerülnek a látóhatáromra. A kritikusok hiénamód várják új kötetem megjelenését, és rögtön rávetik magukat, mert kell a publikáció a szerkesztők szerint kihagyhatatlan vagyok a kritikarovatból , az én szövegem a konc. Bekerülök az egyetemi oktatás szemináriumaira, középiskolai tananyaggá leszek, megírhatom a régóta vágyott Tata- (immár Szigliget-)naplót. Körüldongnak a nők és/vagy a férfiak. Mindig van, aki fizet egy pohár italt. Bekerülhetek az Írók Boltja pantheonjába, karikaturisztikus arcmásomat már pólón is begyűjtheti a nagyérdemű. Nem utolsósorban elhagyhatom kényszerű középiskolai tanári vagy éppen könyvtárosi pályám. Itt-ott szerkesztőbizottsági és kuratóriumi tag lehetek. Sikerem van.