Borúra derű - Erotikus mesék a török múltból

Éppen két esztendeje, hogy a Lilium Aurum kiadó jóvoltából "Varázslatos mesék napkeletről" cím alatt napvilágot látott egy híres közel-keleti mesegyűjtemény egy részének magyar fordítása. A fordítás alapjául szolgáló művet egy jeles francia keletkutató, A. Galand fedezte fel törökországi tanulmányútja során, a konstantinápolyi könyvbazár egy üzletében 1773-ban. Jóllehet ő kitűnő ismerője volt a közel-keleti mesekultúrának, hiszen Európa neki köszönhette az Ezeregyéjszaka meséinek francia fordítását és értő magyarázatát, e mesegyűjtemény fordítására nem vállalkozott. E feladat elvégzése Pétis de la Croix érdeme lett.
Jól ismert, hogy a könyvek, így a fordítások sorsa is nagyon különböző és különös lehet. Ez érvényes erre a könyvre is, amely hosszú ideig feledésbe merült. Két évszázaddal később Vámbéry Ármin, a nemzetközi turkológia ismert és elismert mestere hívta fel a figyelmet a mű, egy Budapestre került török nyelvű kéziratára. Ő elsősorban annak nyelvét tanulmányozta, de abból egy mesét is közzétett 1901-ben megjelent könyvében.
A törökországi török nyelv egyik fontos nyelvemlékének számító kézirat teljes szövege - ismét valamivel több mint száz év múltán - 2006-ban került a facsimile kíséretében kiadásra. Ez a szöveg szolgált a Lilium Aurum gondozásában megjelent korábbi és jelen kötetben közzétett fordítás alapjául.
Mindez fontos impulzust jelentett e páratlan mesegyűjtemény múltját érintő kutatások számára is. A mű budapesti kéziratainak további vizsgálata során kiderült, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteményében egy olyan kézirat is található, amely arab nyelvből lett törökre átültetve. A perzsa ill. arab eredetű változat között azonban igen kevés, szinte elenyésző a tartalmi egyezés. Az összehasonlítás lényegi eredménye a különbözőség. Ez pedig aláhúzza azt a már korábban is felismert tényt, hogy a Derűre ború cím lényegében egy műfajt jelöl, amelynek keretében az idők folyamán a különböző kultúrrégiókban igen sok változat keletkezett. Amig a Vámbéry Ármin által közzétett, egy ismeretlen perzsa kéziratból törökre fordított és a korábbi kötetben magyar nyelvre átültetett változat 42 mesét tartalmaz, addig az arab eredetű változat 13 főfejezetre és azon belül alfejezetekre, lényegében az egyes olykor igen rövid, máskor hosszabb mesékre oszlik. A témák is rendkívül eltérőek. A különbözőség érvényes a földrajzi háttérre is. Amíg a perzsa eredetű változat hősei Indiába és Kínába is eljutnak, addig a másik változat geográfiai keretét kizárólag az arab világ nyújtja. Mégis van, igaz igen kevés, olyan mesemotívum is, amelynek magja mindkét műben közös. Ez is mutatja a Közel-kelet népeit összekötő kulturális kapcsolatok sajátos jellegét.
A meséket szerető és élvező olvasók, de a ránk maradt középkori keleti kézirati kincs rejtelmeit kutatók is hálásak a Lilium Aurum kiadónak a magyar fordítás két kötetének megjelentetéséért. Ha a műnek a 18. század elején megszületett francia fordítására gondolunk, valóban egy nem mindennapi kultúrmissziónak tekinthetjük azt, hogy három évszázad múltán Európa közép-keleti régiójában szélesebb körben válik közkinccsé a világirodalom e páratlan értékű alkotása.