Önarckép álarc nélkül 2. - 1967-2007

Megírtam a Második könyvet is. Napjainkig idéztem fel negyven év történéseit, úgy, ahogyan én láttam, éreztem, azt, ami fájt s mindazt, aminek örültem. A világ kitágult, a szívem összeszorult, mindenemet odaadtam, mindenfélét kaptam. Indulatos voltam, de (egy-két kivételtől eltekintve) távol állt tőlem a haragtartás; türelemmel viseltem az árulás, a gyűlölet handabandázó, irigykedő fenekedését. A bosszú gondolata sohasem kísértett meg. Megírtam mindazt, amiről volt és van véleményem. Nem ítélkeztem, még kevésbé jósoltam. Megállapítottam. Ha zene hát legyen. Ha tisztesség, becsület, aljasság, politika, szeretet, szerelem, barátság, világnézet, siker, bukás hát legyen. Ha szülők, testvérek, barátok, ha azok, akiket legjobban szerettem: a nők, lányok, asszonyok és egy szál gyermekem hát legyen. A sors azzal tüntetett ki, hogy sokan szerettek. Megrendült boldogsággal fogadtam ezt az ajándékot. Azzal büntetett, hogy sok irigyem volt. Hála égnek. Vélekedésemet a dolgokról harag nélkül, a mások védelmében fogalmaztam meg. A jót is meg a rosszat is. Olykor mélyebbre láttam a kelleténél.