Per Olov Enquist

Őszi álom

európa könyvkiadó kft.  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  652 oldal

Libri Antikvárium
Ez a kötet a jelenkor skandináv drámairodalmát mutatja be három svéd, egy-egy dán, norvég és izlandi szerző színművének segítségével.
Per Olov Enquist és Lars Norén már színpadról is ismertek Magyarországon. A tribádok éjszakájá-val világsikert arató Enquist ezúttal is a művészet és az élet között tátongó szakadékról ír, a Nobel-díjas Selma Lagerlöf alakját állítva a cselekmény középpontjába (Képcsinálók).
Lars Norén nálunk eddig elsősorban Az éjszaka a nappal anyja című művét játszották feltűnő érdeklődés mellett a jóléti társadalom érzelmileg megnyomorított, hitet és célokat kereső nárcisztikus emberét szólaltatja meg kíméletlen s mégis költői drámájában (Az idő a mi otthonunk).
Niklas Radström hatásosan mutatja be, hogy milyen morális fertőzéssel jár a diktatúra még az áldozatok esetében is (Kvartett).
A norvég Jon Fosse szereplői egyszerű, esendően komikus emberek, akiknél a nyelv csak eltitkolja az igazi mondanivalót, akik várnak valakire vagy valamire, de még addig sem jutnak el, hogy a Godot nevet oda tudnák biggyeszteni várakozásuk tárgya elé (Őszi álom).
A fiatal dán Line Knutzon a hippi szülők gyermekeiről ír, akiknek a megkapott korlátlan szabadságban már nincs lehetőségük ki és mi ellen lázadni. Hősei óriásbébik, akik nem tudnak és nem is akarnak felnőni (Közeleg az idő).
A virtuóz izlandi Arni Ibsen Mennyország című keserű komédiája egy frappáns dramaturgiai ötletre épül, és izgalmas történetet mesél el a kallódó fiatalok életéről.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 980 Ft

A termék megvásárlásával

798 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 20 cm
Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:652
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9630770466
Árukód6348372 / 5347544

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 980 Ft

A termék megvásárlásával

798 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai