Marosmagyarói varrottasok és szőttesek

Marosmagyaró a Felső-Maros mente egyik legrégibb, leg­né­pe­sebb települése, nagy többségében református vallású, magyar lakosságú falu. Keletkezését és fejlődését döntő módon határozta meg az a vidék, amelynek szerves részét alkotja. A Felső-Maros mente nemcsak természetföldrajzi adottságainál fogva érdekes, hanem igen értékes az az örökség is, amelyet a vegyes lakosságú vidék magyar, román és szász népessége az anyagi és szel­lemi kultúrában alkotott. A vidék néprajzi kincseinek feltérképezésébe olyan kiváló kuta­tók kapcsolódtak be, mint Gunda Béla, Szabó T. Attila, Jagamas János és nem utolsó sorban a falu szülötte, Palkó Attila történész, aki tervszerűen készült a falu nagylélegzetű monográfiájának megíratására, ismert kutatókat és képzett helybeli értelmiségieket kérve fel a rész­ munkálatok elvégzésére. Ennek a lelkiismeretes gyűjtőmunkának kö­szön­hetően jelenhetett meg 1985-ben, Palkó Attila - Portik Irén - Zsig­mond József: Felső-Maros vidéki varrottasok című kö­tet. Az ér­tékes anyagot tartalmazó kiadványnak megvolt a konkrét eredménye, Ma­gyarón és másutt valósággal fellendült a hanyatlóban levő hím­zésművészet. Ennek ékes bizonyítéka a magyarói református templom­belső, amely igazi "varrottas múzeummá" lépett elő.
Kötetünkben a Szentimrei Judit által feldolgozott magyarói szőttes anyaggal együtt közös kötetben láthatnak napvilágot az új szem­pontok alapján kiegészített magyarói hímzések.