Az acélt megedzik

"A forradalom legnagyobb mesterművei az emberek, akiket megszül. A vonagló földet felszakító új áradatból mint az élet himnusza szökken fel a lelkek hitvallása, és visszhangja egyre zeng, noha a hősök már holtak. A jövő époszainak és dalainak ihletőivé, héroszaivá növekednek a gazdag nyarak aratása, melyeknek a forradalom kora volt nyers kora-tavasza.
Ezek közül az emberek közül való Osztrovszkij egy az élettől izzó, hősi himnuszok között. Gide nem értette meg őt, mikor meghatott csodálattal így írja le látogatását: "megszakadt szinte minden szál, amely a külvilághoz fűzné s lelkének nincs semerre útja. S mikor kezet nyújtott Osztrovszkijnak, Gide úgy érezte, hogy az élettel fűzi össze. Hogyan lehet az, hogy Gide nem érezte ujjain a tett fáklyájának lángját.
Osztrovszkij a tett és a küzdelem lobogó lángja és ez a láng egyre növekedett és egyre hatalmasabb, míg körülötte egyre sötétebb az éj s egyre fojtogatóbb a halál."