A civilizáció folyamata

Manapság, ha az emberi affektusoknak és a felettük való uralomnak a struktúrájáról elmélkedünk, s megpróbálunk erről elméleteket kidolgozni, empirikus bizonyítóanyagként rendszerint megelégszünk a fejlettebb társadalmakban élő kortársainkra vonatkozó megfigyelésekkel. Látatlanban elfogadjuk tehát azt a feltevést, hogy a társadalmi fejlődés valamely sajátos szakaszán élő emberek, mondjuk a saját társadalinunk itt és most megfigyelhető tagjainak affektus- és kontrollstruktúráját megvizsgálva elméleteket alkothatunk általában az emberek affektus- és kontrollstruktúráiról - éljenek ezek bármely társadalomban. Számos, viszonylag könnyen hozzáférhető megfigyelés utal viszont arra, hogy a fejlettség különböző fokain álló társadalmak, sőt még ugyanazon társadalom különböző rétegei is más és más normákat és mintákat követhetnek affektusaik kontrollálása során. Akár az európai országok sok évszázados fejlődésének, akár más földrészek úgynevezett „fejlődő országainak" problémáival foglalkozunk, újból és újból olyan megfigyelésekbe ütközünk, amelyek kikényszerítik a kérdést: A társadalmak ilyen hosszú távú, meghatározott irányú összátalakulásai során, amelyek jelölésére mint szakkifejezés a „fejlődés" nyert polgárjogot, miként és miért változik meg meghatározott irányban egyebek között az emberi viselkedés és tapasztalás affektív oldala, az egyéni affektusok külső és belső kényszerek megszabta szabályozása is, tehát bizonyos szempontból általában az összes emberi megnyilvánulás struktúrája? Többek között az ilyen változásokra utal a hétköznapi nyelvnek az a kijelentése, hogy a társadalmunkban élő emberek „civilizáltabbak" lettek, mint amilyenek korábban voltak, vagy hogy más társadalmak emberei „civilizálatlanabbak", sőt talán „barbárabbak", mint azok, akik a miénkben élnek.