Eiffel

general press kiadó  | 2022  | MAGYAR nyelvű

Egy torony vasból és szerelemből.Párizs, 1886. A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön a városban. Egy nem várt találkozás azonban megváltoztatja a terveit.Adrienne a zsúfolt szalonban úgy libben elé a múlt ködös távolából, mint egy jelenés. Közel harminc éve ismerkedtek meg, Eiffel első munkáinak egyikén, a lány szülei azonban ellenezték a kapcsolatukat. A nő immár egy közismert újságíró felesége, a mérnök pedig még egy boldog házasság után is keserű emlékekkel gondol vissza az elválásukra. Az újbóli találkozás azonban új lendületet ad terveinek, a ,,vasmágus" a föld mélye helyett immár Párizs egét akarja meghódítani.Míg a lakosság egy része - a statikai veszélyekre hivatkozva - ellenzi a háromszáz méter magas vasmonstrum megépítését, a támogatói a nemzet visszanyert önbizalmának megtestesülését látják a toronyban. Eiffelt azonban valami egészen más hajtja. Egyetlen célja, hogy méltó emléket állítson az imádott nőnek, amihez immár megtalálta a tökéletes formát is. Ahogy a monumentális A betű az ég felé tör, szerelmük egén minden korábbinál veszélyesebb viharfelhők gyülekeznek...A regény Martin Bourboulon filmje, Caroline Bongrand eredeti forgatókönyve, valamint Caroline Bongrand, Thomas Bidegain, Martin Bourboulon, Nathalie Carter és Martin Brossolet dialógusai alapján írodott.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 499 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó general press kiadó
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2765271 / 8148551

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 499 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power