Semper Fidelis

 | 2019  | MAGYAR nyelvű

Doku, a hadszíntereken edződött fiatal csecsen parancsnok, Aszlan Maszhadov szeparatista elnök védelmét ellátó speciális egység ezredese kapja vezetőjétől a feladatot, hogy szervezzen meg és irányítson egy külföldön megvalósítandó titkos katonai akciót. Niklay-Tugár Levente (Nick), a magyarországi Biztonsági Szolgálat tagja, a hivatásához hűen akár az élete kockáztatásával is óvni igyekszik a rá bízott kiemelten védett személyeket. T. Nethem komoly szakmaiságot és mély gondolatokat tartalmazó írásában e két specialista kerül szembe egymással, s mivel mindketten teljesíteni próbálják a kötelességüket, elkerülhetetlen az összecsapásuk. Miközben a parancsnokok legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni feladataikat, szerelmeket, barátokat, bajtársakat veszítenek el, s eközben lassan átalakulnak. A kezdetben minden mást háttérbe szorító célok helyett kizárólag a becsület és a rájuk bízott emberek megóvása válik fontossá számukra. Mindketten beteljesítik a sorsukat. Nem adják fel, állhatatosak maradnak, s a maguk módján mindketten győznek... De vajon túl lehet-e élni ezt a találkozást és az egymás ellen végsőkig folytatott küzdelmet? A szerző nem titkolt célja, hogy megismertesse olvasóival a ,,Semper Fidelis", vagyis a ,,Mindörökké hűséges" jelmondat mögötti elhivatottságot, amelymeghatározza a  személyvédelmi szakemberek mindennapjait, ugyanakkor betekintést nyújtson e sokak számára misztikus és érdekes világ kulisszái mögé.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2723221 / 8138050

Vásárlói értékelések, vélemények

(4 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya