Széki népmesék

Immár három évtizede, hogy megkezdtem Szék község népi prózájának gyűjtését. A 790 mese, tréfa és igaz történet amelyből e válogatás készült jól illusztrálja, hogy hagyományőrzés és újítás egymást kiegészítő törekvések. Milyen tehát a széki népi kultúra állapota? A szóbeliség művészete itt még ép és erőteljes, hiszen a rendkívül erős hagyományőrzés miatt közösségi élete is szinte háborítatlanul őrződött meg. A széki gyűjtés gazdagon képvisel minden olyan műfajt, amely ma még élhet. Eme impozáns anyag számbavétele figyelmeztet arra is, hogy felülvizsgálatra szorul az a minden árnyalatot elmosó, egységesítő álláspont, amely általában beszél a népmeséről. Kötetem bevezetőjében az a törekvés vezérelt, hogy a népi teremtő és alkotó kedvet a maga teljességében, sokoldalúságában, bonyolultságában mutassam be. Ez nemhogy rontaná a népköltészetben való hitünket, ellenkezőleg: csak erősítheti! Hiszen mi mást jelenthet ez, mint azt, hogy a nép már nem gyermeki módon csupán remél és vigasztalja magát, hanem azzal a vakmerő bátorsággal, amely akármilyen rangos irodalmár erényéül szolgálhatna, fejezi ki az életet úgy, ahogyan megismerte: erényeivel és bűneivel együtt. S mert igazi költészetet teremt, nem arra törekszik, hogy tanítómesével szolgáljon, hanem inkább arra késztet, hogy a valóság mélyére lássunk, a burkoltságból magunk hámozzuk ki a sokjelzésű igazságot.