Mikhael Omraam Aivanhov

Aranyszabályok a mindennapi élethez

IZVOR

helikon kiadó  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  169 oldal

Omraam Mikhaël Avanhov (1900-1986) bolgár származású francia filozófus és pedagógus 1937-ben kezdett el Francia országban tevékenykedni. Annak ellené re, hogy életművében a Beavatási Tudomány számos eleme helyet kap, maga felhívja figyelmünket arra, hogy: A saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ez által fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja az által, hogy a saját maga javára cselekszik egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is.

Szokják meg, hogy mindennapi életükre a kötelezően elvégzendő cselekedetekre, a mindennapjaikban megtörténő eseményekre, valamint azokra az emberekre, akikkel az életüket megosztják, vagy akikkel mindennapjaik során találkoznak tekintsenek úgy, mint valamiféle alapanyagra, amelyet meg kell munkálniuk, át kell alakítaniuk. Ne elégedjenek meg azzal, amit kézhez kapnak, s ne csak elszenvedjék mindazt, ami Önökkel megtörténik. Ne legyenek passzívak, hanem gondoljanak mindig arra, hogy mi az, amit hozzá tudnak tenni ehhez az anyaghoz, hogy az életre keljen, szellemivé váljon. Ugyanis az igazi szellemi munka nem más, mint képessé válni arra, hogy minden egyes cselekedetünkbe belevigyünk egy olyan elemet, amely aztán katalizátorként az adott tevékenységet egy magasabb szintre vetíti ki.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 899 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:169
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly220 gr
Sorozat IZVOR
FordítóHatala Ágnes
ISBN9789632278018
Árukód2684759 / 1158844

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 899 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat