A magyar gazdaság útja az adósságválságba 1945-2013

A külső eladósodás mint probléma végigkísérte Magyarországot a 20. században: kétszer volt deklarált államcsőd, de sokkal többször vészesen csőd közeli helyzet. Az ország mostani eladósodása sem köthető az elmúlt három vagy az "elmúlt nyolc év" gazdaságpolitikájához: ez egy 40 éve, vagyis körülbelül az 1973/74-es nemzetközi olajválság óta követett gazdaságpolitikai pálya végállomása.
Bár a közvélemény másképp gondolja, Magyarországon jelenleg sem makrogazdasági, sem társadalmi értelemben nincs válság. Recesszió, azaz gazdasági visszaesés van, ami azonban 5-10 évenként megkerülhetetlen velejárója a kapitalista piacgazdaságnak. Nem ez a fő gond, hanem az, hogy adósságcsapdába kerültünk. Nemcsak a költségvetés, de a magyar vállalatok és a magyar háztartások is nyakig el vannak adósodva. Külön-külön még ez el is menne: együttesen viszont kezelhetetlen ellentmondások forrása. Muszáj csökkenteni az ország külső adósságát, az emiatt szükséges lépések viszont fékezik a gazdaságot, vagyis meghosszabbítják a recessziót, tovább rontják utolérési esélyeinket. Pedig lenne mit behozni. Minden erőfeszítés és társadalmi áldozat ellenére az elmúlt 100 évben még nőtt is Magyarország lemaradása az Egyesült Államokkal, Nyugat-Európával vagy Ausztriával összehasonlítva. Bár önmagunkhoz képest hatalmas volt a fejlődés, versenytársaink még eredményesebbek voltak a termelékenység növelésében, a minőségi munkában, az innovációban.
Sérülékenyek vagyunk, de még nem tört ki az adósságválság, amely megroppanthatja egy ország költségvetését vagy bankrendszerét, és kétszámjegyűvé teheti a GDP csökkenését. Lehet még sokkal rosszabb is a helyzet.