A nemzet hadnagya - Vitéz Vannay László - Mítosz és valóság
erdélyi szalon kiadó kft | 2027 | MAGYAR nyelvű | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL
Ki is volt az igazi Vannay, aki végigküzdötte az első világháborút, rész vett a fehérterrorban, puccsot szervezett Horthy ellen és felségsértési perbe is keveredett? Többször elmegyógyintézetbe zárták, de végül mindig kiengedték, majd 1944-ben, Budapest ostroma során tűnik fel ismét egy saját alakulattal, miközben Szálasival nincs jóban, és neve ekkor válik legendává. Halálának körülményei pedig máig fennálló mítoszként élnek, melyet az ostrommal foglalkozó művek terjesztenek. Halála ténye is sokáig ismeretlen volt, a politikai rendőrség nyomozati irata még 1954-ben is úgy tartotta nyilván Vannayt, hogy nyugatra menekült és szökésben van - ami nem felelt meg a valóságnak.
Ez a mű nem magasztalni, és nem is becsmérelni szándékozik Vannayt. A történetírók és történésznek meggyőződésünk szerint nem bírók, akiknek megítélniük kell aktuális politikai széljárások, vagy ideológiák mentén a múlt személyeit. Célunk ismertetni Vannay László életét és az ahhoz köthető rejtélyeket, bemutatva azt a lehető legteljesebben, ugyanakkor a korszak kapcsolódó eseményeit csak a minimális módon ismertetjük. A dokumentumok csak az eseményeket és nem a motivációkat rögzítik. A lehetőségek mentén próbáltunk ez utóbbiakra is utalni, ahol volt ehhez forrás.
Többéves kutatómunka, dokumentumok áttanulmányozása és visszaemlékezések alapján készült el vitéz Vannay László tartalékos hadnagy, alias, a "Nemzet Hadnagya" életútja, születésétől haláláig, sőt még azt követően is, ugyanis egy ideig voltak arról hírek, hogy túlélte a II. világháborút. A könyv végén kitérünk Vannay névrokonára, akivel néha a forrásokban összetévesztik, illetve közreadjuk Vannay kiadatlan levelezését dr. Endre Lászlóval és Vannay "Szociálizmus és Militárizmus" című 1937-ben kiadott könyvének eredeti másolati szövegét.
Előrendelhető
Várható megjelenés:
2027. 02. 15.
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás
| Kiadó | erdélyi szalon kiadó kft |
|---|---|
| Kiadás éve | 2027 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Borító | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL |
| Súly | 700 gr |
| Illusztráció | 100 FOTÓ ÉS DOKUMENTUM |
| ISBN | 9786156502810 |
| Árukód | 2812194 / 1244189 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
Előrendelhető
Várható megjelenés:
2027. 02. 15.
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás
























![Mátra turistatérkép [TT14]](https://static.libri.hu/cover/42/a/13234321_4.jpg)
