Volt egyszer egy Közép-Európa - Változatok a szép reménytelenségre

"Volt egyszer egy Közép-Európa?
Kikelet, zimankó, néhány rongyos vitéz a tüskekalyibában, kik már rég elfelejtették a nevüket, s kiknek mi is elfelejtettük a nevét. Mossa az ülepüket a szőke Duna, s mindezt bevilágítja a hold, alatta üszkösödő templom. A szurdikokban századosan felgyűlt penész és natúr genny, felhősödés esetén lakkozott kosszarvsötét. Mondják, hogy harmadfél nap van hátra az ítéletnapig, utána feltámada, és meghala végleg.
A könyv egyik regöse, aki kémlelőnek képzelgi magát végtelen poroszkálása során, fakó foszlányokról beszél, nagy esők évadján. Ő már rég nem nomád lovas, csupán csoszogó. Lábán kocódik a lánc, s a kísértet hozzá a lassúdad országos eső koppanásai szolgáltatják. S mikor meggyújtatik az 1526 emlékgyertya - hun válaszul, hun vigasztalásul -, benépesülnek a terek emberekkel, kik közül némelyik olyan németséggel beszélnek, mit csupán egy görög-zsidó ért meg, aki kunsági pásztorokkal alkuszik örményül, mely pásztorok viszont török szavakat kevernek a magyarba, hogy a cseh városbíró legényét megtévessék. És reng a búzatábla, és kergeti a szél a boszorkánykereket.
Volt egyszer egy Közép-Európa?
Itt csak az eshet meg, ami megesik.
S a gond éppen az, kinek hogyan lehetnél szolgája, hogy rab kedvteléseidnek szabadon örvendezhess a tágaska kalodán belül. S közben az eperfás utak alagútjaiban ilyen kiáltás hallatszik: "Vigyázó! Meddig tart még az éjszaka?" S az alagút másik végéről kiáltják a választ: "Eljön a reggel, de még éjszaka van, jertek el újból!" Máskülönben olyan csend uralkodik, melyben a haraszt várja csupán, hogy megfújja a szél. S a regös teszi, amit tehet: jegyezget, mint porba a földre tört ágvég.
Közép-Európa jószerivel nem volt még, csak lehetne talán egykor, ha talpából kinőne a gyökés. Ami volt eddig, az után odakívánkozik a kérdőjel. Ez a könyv is így olvasandó. Elejétől haladva a végéig, ahogy az alagút vezeti az embert. Hogy hová? Mesélik, hogy az Üveghegy aljában egy csecsemő fekszik, és nézi a napot... Az Üveghegy aljában egy vénséges vénasszony ül, és nézi a napot... Az Üveghegy aljában a nap tűzi az üres homokot... - Az alagút túlsó oldaláról mégis úgy szól az üzenet, hogy "eljön a reggel... jertek el újból!"
Mégis ilyen nagy lehetne a költészet hatalma?"