Mensáros László

Mensáros László naplói - CD melléklettel

kairosz könyvkiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  312 oldal

Isten meg akarta mutatni, hogy meghódításához meg kell ismerni a Jó és a Rossz fogalmát, a Világosságot el kell választani a Sötétségtől. Elküldte Mózest. Mózes megfogalmazta a törvényt, amitől az emberek bűnözni kezdtek. Hiszen most már ismerték, mi a jó és mi a rossz, és kiderült számukra, hogy a Rosszhoz jobban vonzódnak, inkább elkövetik még akkor is, ha gondolatban, vágyaikban a szellemihez, a Jóhoz vonzódnak. Ezt a tehetetlenségüket kellett megváltani, és itt lett teljes a Dráma íve: ezek után, megbizonyosodva az emberek jó szándékáról, leszállt a földre, hogy megváltson bennünket ebből a tehetetlen vergődésből. Megváltott visszamenőleg és jövőre is, hiszen az isteni dolog az örökkévalóságban történik, vagyis mindig van, nem ismer múltat és jövőt. Lélegzetelállító a világegyetemnek ez a drámája, résztvevői nem nézhetik közömbösen, nem statisztálhatnak csak benne. Mindenki számára csodálatos szerepet jelent: megváltva lenni, és részt venni a megváltásban. Semmi földi öröm, siker, eredmény nem mérhető ehhez, ennek a misztériumnak magával ragadó, titokzatos és mégis átérezhető csodájához. - (Részlet)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 800 Ft

A termék megvásárlásával

380 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:312
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly870 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR FOTÓKKAL
ISBN9789636624316
Árukód2216264 / 1071928

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 800 Ft

A termék megvásárlásával

380 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban