Legéndy Jácint  |  Szitányi György  |  Tamás Gáspár Miklós

Raf: Búcsúszimfónia

kalligram kiadó  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  82 oldal

A Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevet viselő radikális baloldali, merényleteket és politikai gyilkosságokat szervező csoport története ma is élénken foglalkoztatja a közvéleményt, főként Németországban. A magyar mozik 2009 tavaszán kezdték vetíteni a szervezet történetét feldolgozó, A Baader-Meinhof csoport címet viselő német filmet. A bemutatóhoz kapcsolódóan jelent meg ez a voltaképp egyedi kiadvány, amely történelmi dokumentumokat, esszéket s verseket ad közre. A kötet gerincét a Búcsúkommüniké nevet viselő írás adja, amely eredetileg 1998. április 28-án érkezett egy nyolcoldalas géppel írott levél formájában a Reuters hírügynökség szerkesztőségébe. A névtelen, faxon küldött közlemény nyilvánosan bejelentette a RAF feloszlását. A kötet a kommüniké mellett a csoport 1970-ben született Alapító Manifesztumát is közreadja, amely eredetileg a 883 című radikális baloldali lapban látott napvilágot. A két dokumentumot a fordító Legéndy Jácint egy-egy - a fülszövegben közölt - verse, ugyanakkor Szitányi György és Tamás Gáspár Miklós elő- illetve utószava foglalja keretbe, melyek a hatvanas évek német társadalmi mozgalmainak, valamint a forradalmi munkásmozgalom világtörténeti kontextusában értelmezik és értékelik a terrorisztikus eszközöket használó radikális politikai csoport tevékenységét, s egyúttal jelentőségét.

KEZDETBEN CSUPÁN

a felhők anarchista századként
nyomulnak az égen és árnyékot
vetnek a csonka erdőre amely-
nek szélén ülök mellettem edit a
lázadás szelleméről olvas ám
szoknyája alatt mint buzgó nagy-
bácsi kotorászgat a szél tudá-
lékos szöcskék ugranak a könyv
lapjaira és furcsán piruetteznek
míg az ösvényen a száműzött jé-
zus közeleg akit rigózsoltárral
köszönt a természet a harmadik
évezred elején mikor a városok-
ban kamaszlányok metszik át
a csuklójukat és génkezelt árpá-
ért az etióp éhezőknek a mul-
tik számlát küldenek beteges
humorérzékű a korszak amely-
ben létezünk a lelkek teljességre
várnak mint katicabogarak fél-
gömbjei a cipőmön és tudom
hogy kezdetben csupán egyete-
mes forradalomra van szükség
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 805 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kalligram kiadó
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:82
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly250 gr
ISBN9788081011634
Árukód2201233 / 1055662

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)
K. Gyimesi Péter
2009. 05. 05.

Gyerekkori emlékem a RAF. Néhány zavaros hír maradéka keringett a fejemben, mintha Kádárék idején szerették volna egy kicsit, meg nem is. Végre értem, hogy miért volt ez így. Ez a könyv, amely elsőként mutatja be, hogy valójában mi és hogy volt, miért alakult a RAF, és mi volt az a téves cselekvéssorozat, amit fiataloknak a nemzetközi tőkével szemben, egy elnyomó állam terrorszervezete ellen másképpen kell tenni. Aktualitása is döbbenetes. Nagyon tanulságos. Különösképpen azért, mert az előszó, illetve az utószó szerzői közismerten eltérő politikai elkötelezettség alapján elemzik ugyanazt, amiből minimális élettapasztalattal is arra kell rájönnünk, hogy nincs hagyományos értelemben vett bal- és jobboldal: szabadság és elnyomás áll szemben, ami Európában egyszersmind nemzeti fennmaradás és öntudat kérdése is. KGyP


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 805 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Tesz-vesz aloldalTesz-vesz aloldal