Laskai-Varga Botond

A névtelen katona nyomában

zrínyi kiadó  | 2020  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  112 oldal

"A magyar történelem egyik vészterhes időszakába kalauzolom az olvasót, az ostromlott Budapestre, illetve a vadregényes budai és pilisi hegyekbe. A drámai történetben átélhetjük a háborús eseményeket, miközben részesei lehetünk egy napjainkban zajló izgalmas nyomozásnak.
A főváros megszerzéséért zajló csata a második világháború egyik legvéresebb és leghosszabb ütközete volt, ami meghatározta a későbbi európai geopolitikát is. A 102 napig tartó pokoli küzdelem során óriási veszteségeket szenvedett el a magyar-német, valamint a szovjet-román haderő is, nem beszélve a civil áldozatokról. Budapest védelme sokak szerint értelmetlen vérontás volt, honvédeink mégis becsülettel helytálltak. A sors iróniája, hogy éppen annak az Egyetemi Rohamzászlóaljnak a tagjai állták leginkább a sarat, akik azért hozták létre az alakulatot, hogy elkerüljék a háborút és a kényszersorozást. A derék fiatalok végül az utolsók között hagyták el a képzeletbeli süllyedő hajó fedélzetét.
A könyv az ő kálváriájukat mutatja be egy kitalált történetben, amelynek főszereplője az ismeretlen joghallgató, akinek háborús visszaemlékezéseit 68 évvel később találja meg egy fiatalember. A történet két idősíkon, a múltban és jelenben egyszerre zajlik. Az olvasó a naplót megtaláló fiú bőrébe bújva élheti át a kalandokat: a nyomozás izgalmát és az 1944-1945-ös eseményeket egyaránt. Milyen lehetett egy nagypolgári fiú számára a kényszerű lavírozás a nyilas és a közelgő bolsevik terror között? Mit érezhetett, amikor a karácsonyi vacsoraasztal mellől harcolni indult? Fel lehet-e dolgozni egy emberi élet kioltását vagy a barátok halálát?
A könyv nem kíván igazságot tenni azzal kapcsolatban, hogy Budapest végsőkig tartó védelme helyes volt-e, vagy sem. Sokan és sokféleképpen élték meg ezt az időszakot. Volt, aki hitt a harcban, más ellenszegült, megint mások csak sodródtak az eseményekkel. Budapest ostroma épp azért izgalmas, mert minden nézőpontnak van és lehet igazsága. Tény mindenesetre, hogy csodálatos fővárosunk csaknem elpusztult a harcokban, aminek során 18 000 magyar katona és 38 000 civil halt meg, akik előtt ezzel a művel szeretnék fejet hajtani.
Kedves olvasó! Kérlek, tarts velem a történelem e viharos időszakába, járjuk be együtt az ikonikus helyszíneket a rejtélyekkel teli Budapesten és a környező hegyekben!
A szerző
"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 2 900 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó zrínyi kiadó
Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:112
BorítóKARTONÁLT
Súly140 gr
ISBN9789633278215
Árukód2741056 / 1194389

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 2 900 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat