A sarló-kalapács áldozatai - (emigráns kiadás)
magánkiadás | 1979 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLÁS, MŰBŐRKÖTÉSES | 251 oldal
A harmadik könyvemben ezeknek próbálok eleget tenni, amikor nagyobb ölelésben bemutatom a kommunizmus áldozatait Magyarországon és az egész világon, tekintetbe véve a vallás áldozatait is.
Kívánságukra pár személyen keresztül érzékeltetem, egyeseknek mit és hogyan kellett szenvedniök a zsarnokoktól. Típusok ők, akik mindnyájunk poklát érzékeltetik.
Sokaknak nagyon tetszettek a történelmi elbeszélésekben nyújtott élmények. Kértek, írjak még ilyeneket, hiszen márkázott íróink a börtönvilág csodás, hősies, izgalmas légkörét oly ritkán veszik tollukra, és nagy nemzeti eposz a mai napig sem született meg róla" Sok oly börtönélményben volt részem, amik eddig könyveimben nem kaphatták helyet. Ezekből itt közlök párat a kívánt formában. Elnézést kérek, hogy leginkább vallásos témájúak, elvégre pap vagyok. Ezek a civileket úgyis kevésbé érdeklik. Tehát papnak kell rögzíteni azokat.
Az első könyvemben érintettem az első kommunizmust. Erről sokan már vajmi keveset tudnák. Érdekelné őket: Milyen lehetett az a mostanihoz képest?" Azok pedig, akiknek volt élményük róla, szeretnék újra átfogni ezt a szédületes bemutatkozást" Az egyik fejezetben ezek kívánságát tartottam szem előtt, amikor Eger első kommunizmusán keresztül - az említett irodalmi formában - az egész országét bemutatom. Mint vízcseppben benne van az egész tenger, úgy egy helység történetében az egész országé.
Meglepő: író és olvasó között mily bensőséges kapcsolat indulhat el! Együttérzésüknek, kiváltott gondolataiknak, reflexüknek, elhatározásaiknak számos jelét adták versben, rajzban, prózában, könyveik és írásaik stb. elküldésében. Függelékként ízelítőül ezekből közlök egy-kettőt annak szemléltetésére is, hogy olvasóim mennyire egyek velem a kommunizmus elítélésében és elvetésében.
Hiszem, egykor ugyanilyen egyek leszünk a feltámadás" örömében is! Könyveim olvasói vagy 1350 levélben kerestek fel. Ezekben nemcsak elismerésüket, köszönetüket fejezték ki, hanem kívánságaikat is tolmácsolták.
A harmadik könyvemben ezeknek próbálok eleget tenni, amikor nagyobb ölelésben bemutatom a kommunizmus áldozatait Magyarországon és az egész világon, tekintetbe véve a vallás áldozatait is.
Kívánságukra pár személyen keresztül érzékeltetem, egyeseknek mit és hogyan kellett szenvedniök a zsarnokoktól. Típusok ők, akik mindnyájunk poklát érzékeltetik.
Sokaknak nagyon tetszettek a történelmi elbeszélésekben nyújtott élmények. Kértek, írjak még ilyeneket, hiszen márkázott íróink a börtönvilág csodás, hősies, izgalmas légkörét oly ritkán veszik tollukra, és nagy nemzeti eposz a mai napig sem született meg róla" Sok oly börtönélményben volt részem, amik eddig könyveimben nem kaphatták helyet. Ezekből itt közlök párat a kívánt formában. Elnézést kérek, hogy leginkább vallásos témájúak, elvégre pap vagyok. Ezek a civileket úgyis kevésbé érdeklik. Tehát papnak kell rögzíteni azokat.
Az első könyvemben érintettem az első kommunizmust. Erről sokan már vajmi keveset tudnák. Érdekelné őket: Milyen lehetett az a mostanihoz képest?" Azok pedig, akiknek volt élményük róla, szeretnék újra átfogni ezt a szédületes bemutatkozást" Az egyik fejezetben ezek kívánságát tartottam szem előtt, amikor Eger első kommunizmusán keresztül - az említett irodalmi formában - az egész országét bemutatom. Mint vízcseppben benne van az egész tenger, úgy egy helység történetében az egész országé.
Meglepő: író és olvasó között mily bensőséges kapcsolat indulhat el! Együttérzésüknek, kiváltott gondolataiknak, reflexüknek, elhatározásaiknak számos jelét adták versben, rajzban, prózában, könyveik és írásaik stb. elküldésében. Függelékként ízelítőül ezekből közlök egy-kettőt annak szemléltetésére is, hogy olvasóim mennyire egyek velem a kommunizmus elítélésében és elvetésében.
Hiszem, egykor ugyanilyen egyek leszünk a feltámadás" örömében is!
A termék megvásárlásával
475 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 16 x 24 cm |
| Kiadó | magánkiadás |
| Kiadás éve | 1979 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 251 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLÁS, MŰBŐRKÖTÉSES |
| Árukód | 6267663 / 5266835 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
475 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
























