Néró

Ez a hatalmas korabeli anyagra támaszkodó szigorúan történelmi regény egyúttal nagyon szép. A szerzőnek sikerült mindvégig megőriznie valamilyen megfoghatatlan, objektív tónust, s mindez úgy hangzik, mintha sok szólamú zeneművet szólaltatna meg. Ő maga nem mond ítéletet az emberekről és eseményekről - az olvasó maga alakítja ki ítéletét az író által gondosan feljegyzett szavak és tények alapján.
Ennek a csodálatra méltó kornak erkölcseit és szokásait bámulatos érzékletességgel mutatja be a szerző. A könyv legszebb fejezete az, melyben részletesen leírja Agrippina halálát. Talán nem volna ilyen hatásos, ha nem kísérné Puteoli, Baiae és Bauli ennyire pontos leírása. Azáltal, hogy Néró iszonytató gaztettét, talpnyalóinak aljasságát és a császári udvar véres ripacskodását ebbe az elragadó, szelíd tájba ágyazza bele, a mindmáig fennmaradt paloták pompájával és a villák meghitt nyugalmával - ez a kontraszt különösen megkapó erejű.