Halhatatlanok hegyén

"Szívesen emlékezem arra, hogy valaha történelmet tanítottam, s bizonyos értelemben azt teszem ma is, hiszen meseregényeimmel az a célom, hogy olvasóim megismerjék és megszeressék az elmúlt idők emlékezetes, nagy egyéniségeit.
Mit nevezek én meseregénynek? Ez az általam előszeretettel művelt forma a népi hősökről szóló szájhagyományozott mondák, legendák továbbfejlesztése a modern regényírás eszközeivel. Két jellegzetes alkotói mozzanatot egyesít magában: ott, ahol ez indokolt, például az események egymásutánjának leírásában, a hiteles tényeket a dialektika törvényszerűségével követi, míg ott, ahol az ábrázolás engedi azt, az írói képzelet szabadon fordul a népi legendák gazdag fantáziavilága felé.
A Halhatatlanok hegyén, amely tulajdonképpen a Spartacus-lázadás története, különösen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy az első és második triumvirátus küzdelmeinek egy-egy jelentős epizódjában megmutathassam azt a roppant erőt és ellentmondásosságot, amely az ókori Róma e korszakváltására jellemző, a köztársasági intézményeknek egy monarchikus renddel való felváltásának történeti szükségességét s ebben a drámai kavargásban a rangjuknál vagy jellemüknél fogva nagy emberek - Spartacus, Julius Caesar, Antonius, Cicero, Kleopatra és a nem kevésbé szépséges Eirené - álmainak és tetteinek sokszor gyötrelmes vagy önkínzó viharzásában a kor minden vívmányát és rettenetét.