Kosztolányi Dezső

Sötét bújócska

szépirodalmi könyvkiadó  | 1974  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  586 oldal

Libri Antikvárium
Kosztolányi publicisztikája része írói munkájának, nem melléktermék: az élet apró eseményeit, jelenségeit, különös vagy természetes gesztusait, derűs vagy bús pillanatait, jelentéktelennek látszó, de bonyolult összefüggéseket rejtő kis tragédiáit és kis örömeit senki sem emelte a művészi alkotás olyan magasságába hírlapi írásaiban, mint Kosztolányi. Remekbe készült miniatűrjeiből kitetszik: képzett, sőt tudós esztéta írta őket, olyan művész, aki ismeri a típusalkotás törvényeit; megírt figuráit ha mégoly furcsák vagy egyéniek is társadalmi és történelmi kötöttségek és lelki adottságok határozzák meg; így éri el, hogy a groteszkben vagy legalábbis az egyediben általános emberi, társadalmi és történelmi igazságokat mutasson meg. A nagy művész keze nyoma van minden hírlapi írásán. Gyűjteményünket Réz Pál, a Kosztolányi-életmű kitűnő ismerője állította össze, akárcsak sorozatunk eddigi köteteit, az Álom és ólom címűt, a Füst-öt, a Hattyú-t, az Én, te, ő-t, továbbá a Nyelv és lélek címűt. Kötetünk Kosztolányinak 1933 és 1936 között írt hírlapi cikkeit és a Zsivajgó természet remekművű miniatűrjeit tartalmazza.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 902 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:13 x 18 cm
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1974
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:586
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN2050310490709
Árukód6332227 / 5331399

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 902 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Egy jó történet sosem ér véget!Egy jó történet sosem ér véget!