Kosáry Domokos

Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867

Magyarok Európában sorozat

háttér lap- és könyvkiadó  | 1990  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  464 oldal

Libri Antikvárium
E könyv azzal a céllal íródott, hogy - egy sorozat részeként - a XVIII-XIX. század problémáiról tájékoztassa olvasóit és hogy ezzel különösen az iskolai történelemoktatásnak próbáljon segítséget nyújtani. Mégpedig főleg két vonatkozásban. Először is azzal, hogy olyan szerkezeti felépítésre tesz kísérletet, amely a magyar és az egyetemes európai történelem egységes, összefüggő bemutatására vállalkozik az adott időszakon belül. Vagyis ezt a rendszerint külön, nagy tömbökben, egymástól szétválasztva tárgyalt ismeretanyagot úgy próbálja egybefogni, hogy mindenütt lehetőleg egymáshoz illessze az összetartozó részeket, és ezáltal helyreállítsa az eredeti összefüggéseket. Csak így várható ugyanis, hogy az európai kultúra és azon belül Magyarország fejlődéséről, szerepéről egységes, világos áttekintést adhassunk. E koncepció arra az alapgondolatra épül, hogy az európai kultúrát, Európa történeti modelljét minden tagoltsága és sokszínűsége ellenére valamiféle nagyobb, összefüggő egységnek kell tekintenünk, amelybe, mint elemeinek, alkotórészeinek egyike, Magyarország is mindenkor szervesen beletartozott. Éppen ezért azon kell lennünk, hogy ne elszigetelten, a nagyobb egységből kiszakítva szemléljük saját történelmünket, és hogy a jövő társadalma számára olyan fiatalokat neveljünk, akik, saját múltunk nemzeti értékeit messzemenően megbecsülve, Európa egészét képesek szem előtt tartani, és nem békaperspektívából nézik a nagyvilágot.A másik, további törekvése e kísérletnek az, hogy Európa és Magyarország történetéről olyan összefoglalást nyújtson, amely lehetőleg helyreállítja a jelenségek és összefüggéseik reális képét úgy, ahogy az a mai történettudomány szakmai eszközeivel megoldható. Tehát igyekszik kiküszöbölni azokat a hibákat és torzításokat, amelyek az elmúlt időszak ideológiai-politikai előírásaiból következtek, abból, hogy a történelmet nagyrészt a politikai propaganda eszközeként kezelték, és ennek megfelelően próbálták módosítani. A történettudomány ugyanis csak az ilyen előírásoktól függetlenül végezheti jól a maga feladatát, akkor, ha lehetőleg pontos, reális tájékoztatást nyújt, a felmerült kérdésekre megbízhatóan válaszol, és ezzel elősegíti, hogy a ma élő nemzedékek az őket is érdeklő történeti folyamatokat megértsék. Szövegünk éppen ezért a szükséges adatok megadásán túlmenően inkább csak a főbb összefüggések és problémák kifejtésére és elemzésére vállalkozott, időről időre azok eltérő értelmezéseit is jelezve. Koncepciójába azonban szükségeseté azok a részletek és közelebbi adatok is beilleszthetők, amelyek ismertetésére a rendelkezésünkre álló terjedelmen belül csak utalásszerűen vagy egyáltalán nem kerülhetett sor. Lehetőség szerint viszont módot igyekeztünk találni olyan részek beiktatására is, amelyek elbeszélik a közösségek vagy éppen egyéni szereplők életét, sorsát, tetteit. Hiszen a múlt akkor válik számunk igazán hitelessé és érdekessé, ha elvont általánosságok elismétlése helyett bepillantást enged a mindennapok sokszínű életébe, az emberi sorsok és próbálkozások változatosságába, és abba is, hogy az ember, a személyiség hogyan, milyen mozgástéren belül, milyen minőségben próbált és tudott az őt ért kihívásokra választ találni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 300 Ft

A termék megvásárlásával

130 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:Jó
Méret:14 x 20 cm
Kiadó háttér lap- és könyvkiadó
Kiadás éve1990
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:464
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Sorozat Magyarok Európában
ISBN9637403884
Árukód6370558 / 5369730

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 300 Ft

A termék megvásárlásával

130 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Egy jó történet sosem ér végetEgy jó történet sosem ér véget