Az agresszió

Vak század vakbizonyossága, hogy tiszta lappal indulunk mindnyájan, rárójuk tapasztalatainkat, majd gyermekeinkre örökítjük. Sok egyéb közt ezt örökítette a századra Lamarck, Marx, ezt fejlesztette tovább Freud, Liszenko, Sztálin, Arthur Koestler és több más hitvalló. Hitvallásukhoz járó átkuk pedig legkiáltóbb gonoszságunkat, a rossz társaságban tanult agressziót sújtja. Konrad Lorenz 1963-ban napvilágot látott agresszió-könyvére az AMIT GONOSZNAK NEVEZNEK óvatos címet akasztotta.
Lorenz tudós volt. Megfigyelő, nem hitvalló. De az oktalan állat lelkét, már a ma született bárányét agresszióval találta teleírva. Hitet ugyan az ő éles szeme sem talált benne egy mustármagra valót, de jóra való restséget sem. Inkább a szorgalmas tanulás vágyát, hogy vele született támadó kedvét zabolázza a maga rangrendjében, a maga hazájában. Mivel agressziójától csakis feleinek van tartanivalója. Holló csakis hollónak vájja ki a szemét.
Nekünk pedig, lelkes, okos és mélyen hívő főemlősöknek elegünk lett a békeharc szertartásából, az osztályharcból csak Lorenz könyvének megjelenése óta, végül a szocalizmus építéséből is. Legújabban a piacgazdasági és aurópai szertartásokkal kapcsolatosan is támadtak kétségeink, nem szólva az állatvilágban fel nem fedezhető demokráciáról. Ideje talán, hogy a végre magyarul is forgatható, 32 éve világhírű könyv segítségével gondolljuk meg, miért sikertelenek az államilag kezesített bárányok.