Tiszta vizet a fejekbe... A cím miatt egyesek aggodalmaskodtak. Azt mondták: humoros, és minthogy ebbe a kötetbe nemcsak kabaréjeleneteket, konferanszokat, tréfás ötleteket válogattam össze, hanem "komoly" cikkeket, tárcákat, kritikákat, elvi fejtegetéseket, tanulmányt, sőt néhány gondolatot is, egy-egy mondatnyi terjedelemben, megtéveszti az olvasót. Nem hiszem. A cím mellett ugyanis még valami olvasható: a nevem. És akik ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok afféle tréfás kópé, akkor sem, ha olykor a rádióban, a tv-ben és esténként a Mikroszkóp Színpadon csörgősipkát teszek a fejemre. Az év nemcsak "olykor"-ból áll, hanem háromszázhatvanöt napból, azok meg huszonnégy órából. A csörgősipkát nem szégyellem, meggyőződésem, hogy gondolkodó embernek bizonyos alkalmakkor ezt is fel kell vennie, sőt, csak ebben lehet szólni némely komoly dologról. Egyébként télen, nyáron fedetlen fővel járok. nem vagyok humorista. Kritikus és író sem vagyok. Csak hozzászóló. Gyakran érzem, hogy muszáj hozzászólnom ehhez is, ahhoz is. Ha író volnék, azt mondanám, sőt "vallanám", hogy lelkemben az igazságkeresés olthatatlan szenvedélye lobog, de azt hiszem, egyszerűen csak korlátolt vagyok. Az a rögeszmém, hogy a véleményem fontos. Csak a véleményem, és nem az, hogy milyen műfajban mondom. Olykor muszáj persze bizonyos műfaji határokon belül maradnom, a kabaré fiziológiai, matematikai, ritmikai, szórendi szabályait, amelyek drákói törvények, hiszen könnyed műfajról van szó, nem lehet büntetlenül, a nevetés elmaradása nélkül áthágni. Legjobban mégis a kedvem, hajlamom szerinti műfajtalankodást szerette. Amikor úgy írhatom meg a véleményem, amilyen vagyok és ahogyan élek. Több műfajban. Lehetőleg egyszerre. Élvezem, ha egy váratlan ötlet belepimaszkodik a fejtegetésbe, vagy ha egy aforizma addig billegeti magát, amíg esszé vagy novellaféleség nem lesz belőle. Színpadra filmszerű montázsokat írok igazi örömmel, és nemegyszer publicisztikában mondom el, amit nagyon drámainak, tehát a drámai szabályoknál fontosabbnak érzek. Tudom, hogy ez nem zavarja sem a nézőt, sem az olvasót, hiszen ők természetes módon gondolkodnak, úgy, ahogyan álmodnak és emlékeznek. És szerencsére, nem olyan műveltek, hogy a fejükben kategóriák, rubrikák és skatulyák legyenek. Ez csak az irodalomtörténészeket zavarja, akiknek kínos, de önként vállalt kötelességük, hogy műfajokba és "vonulatokba" sorozzák be az írogató embereket. Én azonban nem kedvelem a sorozást, és az általam megélt történelem folyamán eddig még minden vonulatból megléptem.
Tiszta vizet a fejekbe...Nem érzem ezt tehát olyan címnek, amely után csak az következhet, hogy hahaha, sőt, bruhaha. Nem. Ezután annak a szándéknak kell következnie, amely megpróbál a fejekből kitisztogatni bizonyos szennyeződéseket, zavaros gondolatokat, leülepedett közhelyeket, megposhadt elképzeléseket. Tiszta vizet a fejekbe... Ebben nem az a humoros, hogy hehe, víz van a fejemben. Mert van! Ebben az a kínosan humoros, hogy mennyi minden ülepszik le és kövül meg a használaton kívül helyezett, nyugalmi állapotba merevedett fejekben, és mennyi zavarosság kavarodik fel a folytonosan bólogató vagy mindenre tagadóan rázott "örökmozgó" fejekben.
Tiszta vizet a fejekbe... Komoly címnek tartom én ezt. Mert komolyan gondolom mindazt, amit e cím alatt összegyűjtöttem. És mélységes komolysággal vallom, ha nem vigyázunk rá, milyen víz van a fejünkben, akkor a víz képlete, a H2O, egy bizonyos ponton túl már nem egy rész oxigént és két rész hidrogént, hanem dupla Hülyeséget és szimpla Ostobaságot jelent.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
