Mátyás király neve napja - Száz szép mese Mátyás királyról
fekete sas könyvkiadó bt | 2019 | MAGYAR nyelvű | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL | 304 oldal
"Hunyadi Mátyás a magyarság szájhagyományának legkiemelkedőbb hőse, emellett a szomszédos népek meséinek, mondáinak, hősénekeinek is népszerű alakja. A népi képzelet felruházta minden, az emberiség számára örök eszményt jelentő nemes tulajdonsággal. Könyvem több mondájából is kiviláglik, hogy a nép hite szerint Mátyás uralkodói hivatását, küldetését Istentől kapta. Szabadságszerető, igazságos, életszerető, bölcs, erős, a szegényekkel együttérző, jó humorú király képe rajzolódik ki a kötet lapjain.
Könyvemet elsősorban a gyermekek, fiatalok épülésére szánom, de örömüket lelhetik benne a felnőttek is. Segítséget szeretnék nyújtani annak a több száz hazai és határainkon túl élő, mesemondói tehetséggel, de legalábbis mesemondó kedvvel megáldott fiatalnak, az őket felkészítő pedagógusoknak, szülőknek, akik évről évre lelkesen készülnek szeptember 30-ára, a Magyar Népmese Napjára, a Mátyás király mese - mondó versenyekre, vagy csak az iskolai ünnepségek műsorait kívánják Mátyás- történetekkel színesíteni."
Kóka Rozália
A termék megvásárlásával
332 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | fekete sas könyvkiadó bt |
---|---|
Kiadás éve | 2019 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 304 |
Borító | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL |
Súly | 514 gr |
Illusztráció | GYULAI LÍVIUSZ METSZETEI |
ISBN | 9786155568725 |
Árukód | 2723694 / 1181981 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
332 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes