Klimó Károly 2000-2006

KLIMÓ Károly festő (Békéscsaba, 1936. május 17. – ) 1956-1962: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere Bernáth Aurél. 1964-1967: Derkovits-ösztöndíj; 1972: Munkácsy-díj; 1980: Juho Russannen-díj, Kuopio (FIN); 1988: Európa Kiadó nívódíja; 1998: érdemes művész. 1971-1990: Magyar Képzőművészeti Főiskola esti tagozat tanára, 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán osztályvezető tanár; 1993-tól Széchenyi Művészeti Akadémia levelező tagja. Tanulmányutak: 1976-tól Nyugat-Európa, Skandinávia, Irán; 1984: USA; 1991: Koreai Köztársaság; 1999: Portugália, Kína. Budapesten és Monostorapátiban él.Művészetére a sokrétűség, sokszínűség jellemző, pályakezdésekor kiindulópontja a természeti jelenség, melyből folyamatos következeteséggel építí fel a formát és szerkezetet. 1970-től nyaranta Szentendrén dolgozott, de művészetére elsősorban az Európai Iskola volt hatással. Rusztikus anyagokból készített kollázsokat, képarchitektúrákat. A 80-as évek elején érezhető változás történt művészetfelfogásában, egyre tudatosabban a tiszta festőiség, a szín, szerkezet és felület viszonyának problémái foglalkoztatták. Munkássága összekapcsolható ugyan az informel hatásával, de nem elsősorban stiláris értelemben, hanem sokkal inkább a festői gesztusok, anyagok és színek használatának szellemi rokonsága terén. Egyaránt kedveli a bonyolult képfelépítést és a kihagyásokra épülő, szinte csak egy-egy gesztusból megteremtett "üres" képet is. Az érzéki festészet számára nem csupán a spontán gesztust jelenti, hanem annak kiérlelt, megfontolt, tudatos, szinte tervezett megkomponálását is. A nagy, homogén, majd széttöredező színfelületekre íródik rá egy-egy vezérmotívum: geometriai vagy amorf forma, kalligrafikus jel. Ezek a jelek csak távolról utalnak archaizáló, prehistorikus rajzokra, mégis, sok esetben a képen nem is jelenlévő figurális motívumokat idéznek fel a nézőben. Színfelületei hullámzóak, a vakolatszerűen vastag, dús rétegek váltakoznak a csak jelzésnyi, áttetsző festék- és színrétegekkel. Előszeretettel alkalmaz súlyos színeket: a fekete, vörös, mélykék, arany, fehér, transzcendens mélységet kölcsönöz képeinek. A 80-as években az ť Új szenzibilitás kiállítássorozat és mozgalom résztvevője. Gyakorta használja a vászon mellett a papírt is, a 90-es években a keleti kalligráfia távoli hatása is beépült művészetébe. A festészeti és grafikai munkássága szinte nem válik el egymástól, könyvillusztrációiban ugyanakkor a tisztán festészeti motívumok mellett emberalakok is feltűnnek.