Macskutyák

Jelen kötet Kincses Elemér drámaíró, rendező négy drámáját tartalmazza: Az ugrás: Dugovics Titusz monológja, Dugovics valóságos történelmi személy volt, aki Hunyadi János ka­to­nájaként Nándorfehérvár ostrománál egy a falra fellépő törököt a mélységbe ugorva magával rántott; Macskutyák: Ceausescu és neje karíkirozott képe, vagy a kérdés, hogy mi történne, ha a diktátor és felesége 2011-ben még élne és uralkodna; Én, a besúgó: helyszín a CNSAS, azaz a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság ügyfélfogadó irodája; Ringlispil: mai polgármesterék, rendőrék... részegen mulatnak az erdő szélén. A gondolkodás és a cselekvés szabadsága csak távoli remény lehet ott, ahol diktatúra van. Az ember, aki nem lázad nyíltan, csak úgy tudja valamelyest megőrizni a méltóságát vagy legalábbis a nyugalmát, ha beleolvad a lét abszurditásába. Ez a látszatnyugalom azonban hamar megreped: az egyén a diktátor helyett a saját környezetét, netán önmagát utálja, neveti ki, gúnyolja (az érzelmek áthárítása a veszélytelenek felé: az ideális beosztott nem a főnökét szidja, esetleg pofozza meg, hanem otthon a feleségét és a gyerekeit); a diktátor és a totális hatalom példájára feltétlen engedelmességet követel a beosztottjaitól, a gyerekeitől. A példa a legnagyobb tanítómester, de ez nemcsak a jóra, a nemesre, hanem a rosszra is igaz. Úgy gondolhatnánk és ez is igaz, hogy a zsarnoki rendszerek legyőzéséhez főleg egy színpadi műben nagyszabású szemé­lyi­ség szükséges, aki a zsarnok ellenképe lehet a maga igazságkutató és -osztó szenvedélyével ­így teremtve meg a drámaiságot. Ám a zsarnokságot a lélek, az intellektus szintjén, ha nem is lehet legyőzni, de legalább oldalba lehet bökni, kibillenteni nagyképű és ijesztő zordságából a (ki)nevetéssel. Az irodalomban fellelhető abszurd helyzetek szinte már nem is abszurdak, annyira a valóság részeivé váltak: macs­kutyákat tenyészt a mai ember, bátorságát bizonygatja, de csak nevetségesen vakmerő, önpusztító módon ugrál le tornyokról, feljelenti önmagát a hatóságoknál, de nem vezeklésből, megbánásból vagy lelkiismeret­fur­dalásból, hanem mert abban a pillanatban az őszinteség a kifizetődő... amúgy sincs érzelmi élete, csak állandóan változó, kiismerhetetlen, mindenre-jó szerepei vannak. Ilyesfajta görbe tükörben szemlélheti önmagát az ember Kincses Elemér drámáit olvasva, vagy a nézőtéren ülve. S hogy zsarnok, vagy pedig a zsarnok ellenlábasa, az a lét abszurditásában jóformán macs(egy)kutya.