A magyarországi piarista színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig - Fontes ludorum scenicorum in gymnasiis collegiisque Piarum Hungariae
argumentum kiadó és nyomda kft | 1994 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 767 oldal

A kötetben minden olyan adatot igyekeztünk publikálni, amely a piarista iskolai színházra vonatkozik. Egyebek mellett beszámolunk arról, hogy milyen méretű, berendezésű volt a színházterem, milyen díszleteket vásároltak, hogyan rendezték be a nézőteret, hol foglalt helyet a zenekar, mennyi néző lehetett egy-egy előadáson, ki vállalta az előadás költségeit, és hogyan vélekedett a közönség a látott darabról vagy színjátékról. Belekerültek a kötetbe az iskolaszínházak létesítésével kapcsolatos szabályok és rendi előírások is. Közülük néhány azt igazolja, hogy a rend alapítója, Kalazanci Szent József nem nézte jó szemmel a piaristák színházalapító szándékait. Levelei azonban azt is igazolják, hogy társadalmi igény volt a piaristák által bemutatott színdarabokra. Nem különös, hogy még az alapító életében vittek színre drámákat. Ez a törekvés a legtöbb magyarországi piarista rendházban folyamatosan végigkísérhető. S volt olyan neves piarista szerző, aki diákkorában játszott a színpadon, később pedig a rend tagjaként és tanáraként maga is drámákat írt.
A termék megvásárlásával
199 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Állapot: | Jó |
---|---|
Méret: | 16 x 23 cm |
Kiadó | argumentum kiadó és nyomda kft |
Kiadás éve | 1994 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 767 |
Borító | PUHATÁBLÁS |
ISBN | 9637719873 |
Árukód | 6256641 / 5255813 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
199 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes