Angyali merénylet

Keszei István 1957 nyarán került Nyugatra.
Költői érzelmek és meggondolások irányították Párizsba, ahol talán metafizikai nyugtalanságának keresett - s talált - kellőképpen imbolygó táptalajt. Nem papíron, hanem fejben, szívben, szájban fogant verseinek ritmusára rója a ninivei utcákat; szentekkel beszél, bűnözőkkel beszél, magában beszél... Tiszta lélek. Előítélete nincs, hátsógondolata nincs, a mellébeszélést nem ismeri; költői rögeszme-igazságainak örökmozgó páternoszterén forog mélyből a magasba, magasból a mélybe.
Lírai és keresztény költő: alanyi mondanivalójának az állítmánya mindig a kezdetben volt s testté lett Ige. Lírai, mert tárgyi világára, külső környezetére is benső égzengésének villanásai lobbantanak fényt. Keresztény, mert bűnösnek tudja s vallja magát, de hiszi, hogy van kegyelem és üdvözülés is.
E költő műve angyali merénylet, mert minden bűne költői erény lett.