Krisztina könyve - Fehérlófia 9.

A hazatérés könyve - mondhatnánk hirtelen fordulattal. A hazatérés az az életesemény, amikor valaki hosszabb távollét után visszajut oda, ahonnan elment. Visszajutni? - az még csak hazaérés. Aki hazatér, az mindent hoz magával, amit ott kinn zsákmányolt, begyűjtött, ami hozzátapadt a bőréhez, elraktározódott a szeme által felismerhető színek, a füle által tudatosítható hangok közé, amit az íny és a nyelv, az ágyék és a tapintó kéz magáévá tett. Ami egyszerre érzékiség és bölcselet, vallomás és tényközlés, izgatottság és melankólia. De milyen különös hazatérés is ez... Mintha a hazatérő azt cipelné poggyászként, és azt mutatná itt ajándékként nekünk, a többieknek, akik végre vagyunk és látszódunk a számára, akik zavartan állunk a határon, a hídon, az ajtóban, ott és itt, akkor és most között, azt mutogatná itt szerény kérlelhetetlenséggel, amit a miénknek gondoltunk, ami maga az "itt" és a "folyamatos jelen". Semmi egzotikum, vad látvány, ober Enns és azon túl. Az ajándék szóvá válik, szóvá, mert csak így lehet közös az egy ember által megélt élet. A szó viszont csak a történetben él, az meg már - elmondva és meghallgatva - történelem. Történelem íródott ebben a könyvben, a múlt redivivusa, napról napra, itteni történelem ottani történetmondásként. Az itthonlét könyve ez a hazatérő könyv - mindannyian benne vagyunk, ki onnan erre élve, ki innen önmagába élve föl az időt.