A kivándorló zsebkönyve - EGY DÍSZELŐADÁS ÉS ÖT SZÍNDARAB

˙ţ"Tíz éve mindig ugyanabból a történetbQ
l indulok ki, majd teljesen máshová érkezem. Van egy gyönyörq
könyv, Tonelli Sándor állította össze útijegyzeteibQ
l. 1907-ben álruhában felszállt az Ultoria nevq
kivándorlóhajóra, amely Amerikába szállított sok ezer kelet-európait. Van ennek a könyvnek egy Éjszaka címq
fejezete. Képzeld el a fedélközt, hatalmas terem, háromemeletes vaságyak, tökéletesen sötét van, és az emberek mesélnek (hiszen a mesélés valaha a katonaságtól a börtönig az élet elengedhetetlen része volt), legendákat, ponyvatörténeteket, a saját életüket és a történelmet valami zagyva monológban vagy tündérmesében. Maguk a konkrét történetek a Tonelli-könyvben nem szerepelnek, ezeket rakosgatom hozzá én. Volt ott magyar, bosnyák, szerb, oláh, zsidó satöbbi, paraszt és Q
rült professzor, és a mesélQ
k hangja és meséi összekeverednek teljesen személytelenül, hiszen a vaksötétben nem tudod, ki beszél. E láthatatlan figurák mégis nagyon közeliek, hiszen az embert a hangja sokkal bensQ
ségesebben jellemzi, mint a külseje. Csak hallgatod Q
ket, és kinézel a kis, kerek ablakon, ott van a fejednél a víz. Ezt a képet némi pátosszal a Noé bárkájaként lehet értelmezni. Ezek az emberek az állatok helyett a maguk kis történeteit viszik, és vele sok fura tapasztalatot, félelmet, nyomort, a kultúrát, amivel majd eltq
nnek ott a nagy semmiben, az Újvilágban. Magát a mesehajót egyelQ
re nem írtam meg, és lehet, hogy soha nem is fogom, de néhány történetet már lejegyeztem az éjszakai mesék közül. Színházzá alakítottam át, mert a mesélés mint forma ma már nem létezik. Egyedül a színház maradt számunkra, ahol élQ
ember egy másikhoz beszél."