Karinthy Ferenc

Napló 1974-1991

NEMZETI KÖNYVTÁR

magyar közlöny lap- és könyvk. kft  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  459 oldal

A Karinthyak mindig a Nagy Művet akarták megírni. Frici egész életében tervezte, de sohasem kezdett neki. Az Utazás a koponyám körül című könyve azonban nemcsak agydaganata történetét mesélte el, de az emberi méltóság nagy regényévé is vált. Egyik fia, Karinthy Gábor, a Fájdalomherceg, saját görcsberándult életének monográfiáját tervezte megírni, hiába. Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című családtörténetemben helyette is igyekeztem megfejteni élete és az egész család rejtélyét. Másik fia, Cini a saját nagy művének apjáról szóló könyvét tervezte, Karinthy Frigyes címen. Nem írta meg. Helyette naplót vezetett. Önmaga számára rögzítette élete mindennapjait.

Karinthy Ferenc most megjelenő Naplójában élete utolsó éveinek krónikáját követheti végig az olvasó. A szellemes, fordulatos, a kádári konszolidáció hétköznapjait, működését érzékletesen bemutató eseménysort, korrajzot a korabeli anekdotákkal és napi izgalmakkal vegyítő dokumentum betekintést enged egy önmagával és a környezetével folyamatos és intenzív kapcsolatban álló alkotó ember gondolataiba. Az olvasó végül még a rendszerváltás körülményeit is nyomon követheti.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar közlöny lap- és könyvk. kft
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:459
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1180 gr
Sorozat NEMZETI KÖNYVTÁR
ISBN9786155269936
Árukód2689463 / 1160066

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Annie Zaleski: Taylor SwiftAnnie Zaleski: Taylor Swift