Juhász Judit

A nap, amikor a feleségem megölte a bátyámat

helma kiadó  | 2023  | MAGYAR nyelvű

Lehet-e két testvér egyszerre teljesen egyforma és mégis teljesen különböző? Meg lehet gyűlölni az egyiket, míg bele lehet-e szeretni a másikba? Anna egy balesetet követően a kórházban ébred, és még szinte magához sem tér, az ágya mellett egy férfit lát, aki előző este brutálisan bánt vele, és akiről úgy tudja, végleg sikerült eltávolítania az életéből. Vagy lehet, hogy mégsem? Ádám otthon a holmija között keresgél, mígnem rátalál egy sok éve megírt naplóra, amelytől azt reméli, a nő akit szeret, visszakapja emlékeit, és ráébred, hogy Ádám nem az, akinek először hitte. Kettejük közös múltkeresése során az olvasó találkozhat az anyai szeretet egy sajátos fajtájával, amikor két teljesen egyforma gyereket ugyanaz az édesanya teljesen más módon szeret, és talán ezért, életük is más-más irányba sodródik. Találkozhat olyan testvéri kapcsolattal, ahol a sokáig segítő, támogató testvéri szeretet hirtelen vált át elutasításba, majd menekülésbe, és találkozhat egy nő és egy férfi szeretetével, amely bármennyire fájdalmas is, képes visszanyúlni azért a múltba, hogy a jelent rendbe hozza.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó helma kiadó
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2772955 / 8150912

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power