Juhász Gyula

Juhász Gyula huszonöt legszebb verse

tinta könyvkiadó kft  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  41 oldal

Juhász Gyula Baumgarten-díjas költő 1883-ban született Szegeden. Szülővárosában és Budapesten végezte iskoláit, majd tanított többek között Léván, Nagyváradon és Makón. Ady Endre és Babits Mihály mellett ő is közreműködött a Holnap Irodalmi Társaság megalapításában.
Költészetére nagy hatással volt a modern francia líra, valamint az impresszionizmus is. Verseiben hangsúlyosak és rendkívül beszédesek a színek. Jól látható ez a Magyar táj, magyar ecsettel című művében: "Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő felhőket / S a szürke fákra vérző aranyat ken". Ugyanígy a Milyen volt... kezdetű örökérvényű szerelmes versben is végig a színek vezetik a költő visszaemlékezését (szőkesége, sárguló nyár, szeme kékje).
Juhász Gyula verseiben egyfajta szomorúság, reményvesztettség érződik. Örök meg nem értettség és a magány fájdalma olvasható ki a soraiból. Gyönyörű tájversében, a Tiszai csöndben is egyedül ül a Tisza partján.
Juhász Gyula huszonöt legszebb versét olvasva egy rendkívül érzelemgazdag és mély világ tárul elénk, amelyben a visszaemlékezések, a természet és a színek nemcsak Juhász Gyula életéről, hanem a mindenkori olvasóéról is mesélnek. Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akik e versek segítségével szívesen szemlélik kicsit másként a körülöttünk lévő világot.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 1 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó tinta könyvkiadó kft
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:41
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly70 gr
ISBN9789634094807
Árukód2793429 / 1231717

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 1 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sara Wolf: Heavenbreaker - MennytörőSara Wolf: Heavenbreaker - Mennytörő