Jorge Amado

Zsubiabá

európa könyvkiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  402 oldal

Jorge Amado (19122001), minden idők egyik legnépszerűbb brazil írója Bahia államban született, Bahia városában nőtt fel, majd Rióban jogi tanulmányokat végzett. Tizenkilenc éves volt, amikor az első regényét megírta, aztán szinte évenként jelentkezett új művel. Írásai rendre művészeti és politikai botrányt kavartak: Amado pornográf írónak és forradalmárnak számított, a harmincas évek közepén többször le is tartóztatták, majd hosszabb-rövidebb időkre száműzetésbe kényszerítették. Hazatérése után az akadémia tagjává és az írószövetség elnökévé választották. Műveit negyvennyolc nyelvre fordították le, rangos irodalmi díjakkal jutalmazták, és filmforgatókönyvek, színházi adaptációk készültek belőlük. A szülőföld, Bahia, ez a tarka metropolis szinte egész életművében ott kavarog kétes sikátoraival, lebujaival, kikötőjével, csavargóhadával, szépasszonyaival, utcalányaival. Az 1935-ben megjelent Zsubiabá már teljes pompájában ábrázolja ezt a színteret: megelevenedik a holdfényes bahiai kikötő, a matrózkocsma, a délszaki utca, a nyomorúságában is erőteljes, sőt többnyire derűs néger, fehér, mulatt szegény ember, a hitlerizmus eljövendő győzelmében bízó, szoknyavadász német gyáros, és óhatatlanul rabul ejt bennünket a vidék dohányültetvényeinek sivárságában is tömény vitalitása, Zsubiabá a bahiai varázsló tudománya, az afrikai vallási szertartások rejtelmes hangulata. António Balduíno, a regény fekete hőse ebbe az Amado által újjáteremtett mitológiába születik bele, itt tanul meg életben maradni, csavarogni, dolgozni, szeretni és végül egy sztrájk iskolájában érettségi vizsgát tenni. A Zsubiabá a nemrégiben elindított Amado-sorozatunk második darabja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 230 Ft

A termék megvásárlásával

323 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:402
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly460 gr
FordítóBenyhe János
ISBN9789630789813
Árukód2212084 / 1067988

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 230 Ft

A termék megvásárlásával

323 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál