John Lennon saját szavaival

Ebben a könyvben egy őszinte embert, egyben a XX.század meghatrozó figuráját ismerjük meg, és azt, hogyan látta önmagát és az őt körülvevő világot. "Tizenkét éves korom körül azt gondoltam magamról, hogy zseni vagyok, csak senki nem veszi észre. Ha létezik ez a zseni dolog, akkor én biztosan az vagyok, ha nem, bánom is én. Az én zenei felfogásom és George-é a legelső liverpooli napok óta különbözött Paulétól. Az Egy nehéz nap éjszakája felvétele alatt tablettákat szedtem, ami keményebb narkó a fűnél. Akkor kaptam rá a gyógyszerekre, amikor... 17 éves koromban zenész lettem. Hamburgban csak tablettákkal tudtuk a nyolcórás éjszakai zenélést túlélni. A Beatles turnék olyanok voltak, mint Fellini filmje, a Satyricon. Legalábbis ilyen képzetünk volt róla. Úgy számítottuk, hogy meg tudjuk csinálni, hiszen négyen voltunk. Egyikünk sem boldogult volna egyedül, mert Paul nem volt elég bika, én nem voltam elég jó fej a csajok számára, George túl csendes, Ringo pedig csak dobos. A Beatles Brian halála után bomlott fel. Yokóval tényleg először éltem át igazi szerelmet. Eleinte szellemi vonzalom volt, de aztán megtörtént fizikailag is. Az Imagine őszinte állásfoglalás. A Working Class Hero csokoládé bevonattal. Igyekeztem a gyerekek szempontjából gondolni rá. Attól azért tartok, hogy egy napon odalép hozzám valami elme-bajos, és Isten tudja, mi történik majd... Amerikában az ember soha nem tudhatja. Itt rohangálnak körülöttünk fegyverrel a kézben, mint megannyi cowboy. Azt hiszik, a fegyver a karjuk meghosszabbítására szolgál. Remélem, Yoko előtt halok meg, mert ha Yoko halna meg, nem tudom, hogyan élném túl. Nem tudnám folytatni." John Lennon