Mildred Pierce
európa könyvkiadó kft. | 2008 | MAGYAR nyelvű | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS | 420 oldal

És Mildred nem adja fel, harcol: elmenne cselédnek is, végül pincérnő lesz, majd önálló vállalkozásba fog. Foggal-körömmel küzd az ellenséges környezetben, és boldogul is olyan ő, akár a régi Amerika pionírasszonyai, akik hajdan a határvidéken robotoltak, hogy a família egyről a kettőre jusson. Csakhogy Mildredet többszörösen megverte a sors. Kisebbik lánya belehal egy fertőzésbe, a nagyobbik pedig egy szörnyeteg. És erre igen későn ébred rá. Üzleti sikereken, szerelmeken túl mintha mindig a nihil, az újabb szakadék várná
James M. Cain (1892-1977) az amerikai kemény krimi egyik legnagyobb művelője, a Mildred Pierce azonban elsőrendű társadalmi regény, az 1930-as évek Amerikájának, a félbetört életeknek, a kilábalási próbálkozásoknak szívszorító pszichológiai ábrázolása. Az 1941-ben megjelent műből már 1945-ben hatalmas sikerű, Oscar-díjas filmet készített Michael Curtiz (Kertész Mihály), Joan Crawforddal, Jack Carsonnal és Zachary Scott-tal a főszerepekben, a forgatókönyv kimunkálásában pedig maga William Faulkner is részt vett.
A termék megvásárlásával
427 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Állapot: | Jó |
---|---|
Méret: | 13 x 18 cm |
Kiadó | európa könyvkiadó kft. |
Kiadás éve | 2008 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 420 |
Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
Fordító | Siklós Márta |
ISBN | 9789630784412 |
Árukód | 6339375 / 5338547 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
427 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes