J. Nagy László

Az európai integráció politikai története

maxim könyvkiadó kft.  | 2003  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  128 oldal

Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz nem csupán a politikusok programjának hivatalos napirendi pontja, de nyugodtan mondhatjuk, a mindennapok közkeletű témájává is vált. Ismertek az integrációs szervezet eredményei, tevékenysége. Az már kevésbé, hogy hogyan jutott el idáig - az európai egységeszme megjelenésétöl a konkrét politikai program megfogalmazásáig - az integrációs folyamat, s annak dinamikáját - bövülését és elmélyülését - milyen mértékben határozták meg a nemzetközi viszonyok, az Egyesült Államok és az egyes tagországok érdekei, a politikusok és közéleti személyiségek ambíciói, céljai. A szerző könyvét a legszélesebb közönség informálása mellett főként az Európai Unió jelenérőt és jövőjéről gondolkodó értelmiségieknek, pedagógusoknak, egyetemi hallgatóknak szánta. J. Nagy László - a Szegedi Tudornányegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Széchenyi professzor (1997-), Jean Monnet professzor (1994-1997) - évek óta tart hasonló címmel kurzusokat az egyetemen. Tagja az European Community Studies Association Internationale des Historiens de la Méditerranée-nak. A Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központjának igazgatója. Kutatási területe a Mediterráneum XX. századi történelme, a térség helye a nemzetközi kapcsolatrendszerben, kapcsolatai - múltja, jelene és perspektívái - az Európai Unióval.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 216 Ft

A termék megvásárlásával

121 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó maxim könyvkiadó kft.
Kiadás éve2003
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly280 gr
ISBN9789638613035
Árukód2113259 / 1019014

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 216 Ft

A termék megvásárlásával

121 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban