Horger Antal

A nyelvtudomány alapelvei - Bevezetés a nyelvtudományba

MESTERMŰVEK SOROZAT

tinta könyvkiadó kft  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  130 oldal

Horger Antal (1872-1946) a XX. század nagy formátumú magyar nyelvésze, az MTA levelező tagja. A történeti-összehasonlító nyelvtudomány művelőjeként elsősorban hangtörténettel, szófejtéssel, nyelvjáráskutatással foglalkozott.

Nyelvészeti munkássága máig hat, s az utókor nyelvészei közül különösen sokat idézte őt a kolozsvári Szabó T. Attila, valamint Hadrovics László és napjainkban Simoncsics Péter.

A nyelvtudomány alapelvei című műve a történeti-összehasonlító nyelvtudomány, s azon belül is az újgrammatikus iskola eredményeit közvetíti. A XIX. század utolsó harmadában diadalmaskodó, ekkortól az egyetemi pozíciókat uraló újgrammatikusok kezdetben német és dán tudósok voltak, s tanításaikat leginkább Lipcséből kiindulva sikerült meghonosítaniuk szerte Európában. Módszeres vizsgálataik során új, korukban merésznek számító tételeket vezettek be a nyelvtudományba. Horger az újgrammatikus tanokat már az analógia és a kölcsönzések kellő fokú figyelembevételével ismertette, saját nézeteit, felismeréseit már enyhébb, kivételeket is jól tűrő törvények formájában fogalmazta meg.

Elveiket az újgrammatikusok elsősorban hangtani példákra alapozták, ám érvényesnek tekintették őket a nyelvleírás más szintjeire: különösen az alaktanra, de a jelentés- és a mondattanra is.

Az újgrammatikusokat a XIX. század második felében a társadalom- vagy szellemtudományokra általában is jellemző pozitivizmus, historizmus és pszichologizmus jellemezte. Ennek a nyelvtudomány fejlődésére döntő hatású irányzatnak kiemelkedő magyarországi képviselője volt Horger Antalon kívül Simonyi Zsigmond, Gombocz Zoltán, Balassa József és Schmidt József.

Jelen kötet előremutató fejezete az analógiáról szóló, amelyet máig feladnak kötelező olvasmányul a magyar nyelvtörténet oktatói.

Horger Antalnak A nyelvtudomány alapelvei című munkája a TINTA Könyvkiadónál 2016-ban megjelent Magyar szavak története - Közérdekű magyar szófejtések gyűjteménye kötettel együtt a magyar nyelvészeti irodalom kiemelkedő műve, melyet a nyelvészet iránt érdeklődők széles táborának ajánlunk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó tinta könyvkiadó kft
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:130
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly230 gr
Sorozat MESTERMŰVEK SOROZAT
ISBN9789634093091
Árukód2750885 / 1201918

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat