A nyelvrokonságról - Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság

Régóta nem esett annyi szó a magyar őstörténetről, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektől is magukat gondosan távoltartó lelkes őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar előidők alapvető kérdéseiről. A művelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetőknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkező elméletei közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk? - írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelőtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzői a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását. Amióta kiderült, hogy anyanyelvünk a finn és sok más egyéb, az urálifinnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvnek a rokona, sokan tiltakoztak a nem eléggé előkelő atyafiság ellen. E kötet szerzői főleg az utóbbi évtizedekben szinte hisztérikus epidémiaként terjedő dilettáns nézetekkel foglakoznak, amelyek anyanyelvünket egyebek közt a törökkel, a sumerral, különféle indián nyelvekkel akarják rokonítani, sőt egyes botcsinálta nyelvészek szerint a magyar nyelvből keletkezett a világ összes nyelve. Az agresszív hangnemben tálalt nézetek többnyire politikai felhanggal és vad indulatokkal is párosulnak. A könyv alcíméül választott Zrínyi-parafrázis a szellemi mákonyra utal. A szerzők igyekeztek tudománynépszerűsítő módon megfogalmazni mondandójukat, a dolgozatokban előforduló szakszavak értelmezését a Függelék tartalmazza.