Ideológiai élet - Magánélet
múlt és jövő lap- és könyvkiadó | 2002 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 272 oldal
Mint a főhős, érettségi után Grynberg is újságírást tanult a Varsói Egyetemen (195458), ez megkönnyítette számára, hogy átlássa az 1956-ot követő társadalmi folyamatokat, és figyelemmel kísérje a zsidók újból megindult exodusát.
Hogy identitását visszaszerezhesse, ahhoz valóban színésszé kellett válnia. Az Ida Kamińska társulatában töltött évek (195967) alatt megtalálta helyét a túlélők közösségében, ez tette lehetővé azt is, hogy író legyen: A Zsidó Színházban való bemutatkozásommal egy időben kezdődött írói pályám. Az ihletet az adta, amit Oriana Fallaci a következőképpen határozott meg: hozzájáruln ahhoz, hogy a holtak kevésbé holtak legyenek. Meg voltam győződve arról, hogy legalább ezt nem veszik el tőlem, meg sem próbálják elvenni, de tévedtem. El kellett mennem, hogy megmentsem azt, ami az enyém.
A színpad és a nézőtér közt nincs határ, a szereplők önmagukat alakítják, önmaguknak játszanak. 1967 decemberében, a társulat amerikai vendégjátéka során Grynberg menedékjogot kért, nem tért vissza Varsóba. Döntését az antiszemita kampány mellett a gyakori cenzurális beavatkozásokkal indokolta. Művei emigráns kiadóknál jelentek meg, nagy részük 1990-ig be volt tiltva. Azóta a szerző elfoglalta az őt megillető helyet a lengyel irodalmi életben.
Grynberg legfeltűnőbb vonása az, hogy az identitás visszaszerzéséért folytatott küzdelemnek rendeli alá az írást. Nem fikciót szerkeszt, családja szenvedéstörténetéhez fordul, saját emlékezetére épít, azt állítja szembe a pusztuló közösség történetét meghamisító hazugsággal.
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 13 x 18 cm |
| Kiadó | múlt és jövő lap- és könyvkiadó |
| Kiadás éve | 2002 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 272 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| ISBN | 9639171794 |
| Árukód | 6347151 / 5346323 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes








































