Hegyi Barbara

Abraka babra - Monológok a konyhámból

park könyvkiadó  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  288 oldal

A sors kegyeltje vagyok, mert már gyerekkoromban csodálatos emberek vettek körül, akiktől mindent megkaptam: szeretetet, kultúrát, jó nevelést. Irányt mutattak nekem akkor, és ma is az ő lépteik nyomán járok többnyire tudva, olykor öntudatlanul. Népes, sokágú családból származom, sokféle kultúrából lettünk összegyúrva, tele vagyunk unokatestvérekkel, nagynéninkkel és nagybácsikkal. Rengeteget tanultam tőlük, elleshettem szemléletüket, gesztusaikat, technikáikat. A fiatalabb generációra hagyományozott tudásukat, tapasztalataikat igyekszem megőrizi. A gasztronómia területén pedig továbbörökíteni a nálam fiatalabbaknak. Valójában ebből a vágyból született meg a könyv: továbbadni több nemzedék hagyományát, amihez hozzáteszem a magamét is. A generációkon át továbbadott receptek óhatatlanul átalakulnak. Hatalmas örömömet lelem a főzésben, leginkább azért, mert imádok enni. Jókat és jól enni. Azt gondolom, hogy muszáj beszélgetnünk egymással. Asztal mellett ülve sokkal könnyebb, mint bárhol máshol. A közös evés felér egy oldással. Hiszen ott van mód nevetni, van mód megbékélni. És nem lehet elfelejteni, hogy mindez mit idéz elő. Mit idéz elő a szájban, a fejben, a gyomorban, és mit a lélekben.

Ehhez szeretnék segítséget nyújtani a könyvemmel, a receptjeimmel. Receptjeim természetesen nem kőbe vésett utasítások. Sőt! Kifejezetten bízatnám az olvasót, hogy a saját ízlése, tetszése szerint itt-ott térjen el a leírtaktól, kísérletezzen bátran! Kívánom, hogy az olvasás, a főzés és az ételek elfogyasztása szerezzen annyi örömöt, mint amennyi örömöt nekem szereztek, amíg kikísérleteztem, megfőztem, leírtuk és megettük őket. Jó mulatság, női munka volt.

"A mákos gubájáért, ha kell, egy hétig egy irányba mennék." - (Eszenyi Enikő)

"Mikor Barbaránál kitör a csokoládégyár(tás), különös hangjáték szól. A konyhában és csatolt területein a nők zsivajognak, hangzavaroznak, nyilván így lesz a csokoládé. A férfiak a szobában – főleg Zorán és én – füstöt csinálunk, lapozunk, cserélünk lemezt, pohár is koccan. Néha kapunk valamit a konyhából. Csokoládébéke." - (Presser Gábor)

"Ha Barbara ételei egy varázsütésre emberré változnának, sokkal több lenne a szeretet és a jókedv a világon!" - (Liptai Claudia)

"Remélem, ezt a könyvet olvasni legalább olyan élvezetes lesz, mint a forgatási szünetekben álmodozni egy kockás abroszos vendéglő nyitásáról. A recepteken nem múlik…" - (Kulka János)

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó park könyvkiadó
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:288
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly990 gr
IllusztrációKÖVESDI RÉKA FOTÓIVAL
ISBN9789635308712
Árukód2222607 / 1078513

Vásárlói értékelések, vélemények

Juhász István
2012. 04. 26.

Jó sztorik, jó ételek, nagyszerűen tálalva. Mi kell több?!

Pálfy Kornélia
2013. 07. 18.

Könnyű belefeledkezni... Átjön a szerző kisugárzása, akárcsak a színpadon, és a hangja által. Érdekes utazás.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban