A Matterhorn nem ér az égig

Hogyan tud egy négynyelvű ország lakossága úgy együtt élni,- hogy a legkisebb etnikum sincs elnyomva, sőt a többség segítségével fejtheti ki kultúráját, élheti saját életét.
Miképpen tudnak az emberek, akik Svájcban sem szeretik jobban egymást, mint nálunk, demokratikusan együtt élni a jó törvények, a demokratikus választási és népszavazási rendszer, a kölcsönösen betartott játékszabályok jóvoltából?
Hogyan bontakozott ki Európa egyik legszegényebb földdarabján a jólét páratlanul magas foka szorgalom, takarékosság révén no meg a kemény versenyszellem, az üzleti ravaszság, s önzés által is, amely a svájci életnek épp úgy része, mint a korrektség és a megbízhatóság, amelynek az aranynál szilárdabb svájci frank a szimbóluma.
E kérdésekre és még sok egyébre is választ ad Halász Zoltán könyve, amely svájci barangolásainak története egy kisfiúval, aki maga is svájci és történetesen a szerző unokája. Kalandos utazásokat tettek kettesben többek közt a Rütli-mezőre, a Säntis oldalába, a havasi legelőkre, a rajnai mesevárosokba, egy óramúzeumba és Ganz Ábrahám hajdani műhelyébe.
Szó esik e cselekményes és lírai könyvben emberekről és szép tájakról. És a szerző megpróbálja felszínre hozni a jelenségek mélyén rejlő svájci titkot, amely nem kizárólag a jószerencséből és a kedvező földrajzi fekvésből származik