Szorgalmas, munkás év volt Szolnokon az 1934-es esztendő. Mindenkinek másért emlékezetes. Van, aki a gazdasági válság enyhülését ünnepelte ekkor, van, aki a frissen felavatott Verseghy-szobrot, a templomok kéthetes díszvilágítását, az eltűnő hepehupákat az utakon, a terjeszkedő selyem aszfaltot. Ha Nagy Lajos "leszólta" is a várost ekkor megjelent írásában, s a helyi újságok az év legnagyobb szolnoki művészeti eseményének az utazó orosz Kék Madár kabaré itteni bemutatkozását tartották, a város a kulturális élet terén döntő lépések előtt állt. Az igazi, apró gyöngyök, értékek nem a föld alól kerültek elő, ahol Chiovini Ferenc és Pólya Tibor festőművész ez évben elszántan keresték az egykori szolnoki vár kazamatájának, kincseinek képében, nálunk "ily regényes dolgok nem történnek...", hanem a felszínen, szinte észrevétlenül, olyan szolnokias, hétköznapi módon következtek be. Egyszer csak voltak, üzemeltek mind a könyvtár, mind a múzeum képében. Szorgos, sokéves munka gyümölcseként állt ez elő, az itt lakók szinte alig vették észre, mert rohantak a piros autóbusz után, mely a Vármegyeház és a vasútállomás között már rendszeresen közlekedett. Keresték az igazán jó, tartós cipőt, mit Szolnokon csakis a Triznya készített a Baross utcában, s élvezték a Varga könyvkereskedő Gorove utcai boltját, hol - diákok, szülők figyelem! - a tankönyveket nemcsak venni, de eladni, sőt cserélni is lehetett. Nem, azt igazán nem mondhatom, hogy mindezt a miliőt felkavarta és megrázta volna a tény, vagy nevezzük inkább ESEMÉNYnek, így, végig nagy betűkkel, hogy dr. Balogh Béla egyetemi magántanár vezetésével a Szolnoki Könyvtár és Múzeum Egyesület novemberben megnyitotta 5700 kötetes kölcsönkönyvtárát, a Táncsics utcában az alagsori szuterénhelyiségben létrehozta a múzeumi gyűjtőhelyet. De az esemény megtörtén immáron hetven éve. Ha elnézem az azóta megtett utat, megállapíthatom, hogy a térkép csalóka, megtévesztő. Hosszabb az út a Táncsics utcától a Kossuth térig, a szuteréntől a Magyar Király Szállóig, mint ahogy a vázrajz mutatja. Könyvünk erről a hetven évről szól. Sikereinkről, fejlődésünkről, gyűjteményeink gyarapodásáról. Mondjuk ki őszintén, dicsekedni, büszkélkedni akarunk, örülni, s szeretnénk, ha más is látná, Önök is, a város is, a megye is magáénak érezhetné ezt a megtett utat.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
