Grétsy László  |  Kemény Gábor

Nyelvművelő kéziszótár

auktor könyvkiadó kft.  | 1996  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLÁS, MŰBŐRKÖTÉSES  |  645 oldal

Libri Antikvárium
Még szinte be sem fejeződtek a kétkötetes Nyelvművelő kézikönyv munkálatai, amikor a 80-as évek derekán többfelől is azzal a javaslattal, sőt kívánsággal fordultak ennek a 230 nyomdai ív terjedelmű kiadványnak a szerzőihez, hogy mielőbb készítsék el a nagy "kódex" kisebb változatát, amely tömören és népszerűen közli mindazt a nyelvi, nyelvhelyességi, helyesírási, nyelvtani, stilisztikai stb. tudnivalót, amelyre az ún. művelt nagyközönségnek önmaga szó- és írásbeli kifejezéséhez szüksége lehet.
Egy efféle nyelvművelő könyvet - hangoztatták az illetékes akadémiai és kiadói tényezők - nemcsak a nyelvművelés hagyományos közönsége vásárolna meg és forgathatna haszonnal, hanem az anyanyelvvel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek (magyartanárok, kiadói és lapszerkesztők, fordítók, tolmácsok stb.) nem nagy létszámú, de a nyelvhasználatot nagymértékben befolyásolni képes csoportja is. Sőt egy ilyen kisebb terjedelmű, könnyebben használható és - ami már akkor sem volt mellékes körülmény - olcsóbb kiadvány remélhetőleg eljutna az anyanyelvi szempontból legfontosabb, mert leginkább veszélyeztetett réteghez, az ifjúsághoz is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 660 Ft

A termék megvásárlásával

266 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó auktor könyvkiadó kft.
Kiadás éve1996
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:645
BorítóKEMÉNYTÁBLÁS, MŰBŐRKÖTÉSES
ISBN9637780459
Árukód6344071 / 5343243

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 660 Ft

A termék megvásárlásával

266 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték