Világostól Szarajevóig

Bevezető

A XIX. század második fele a tőkés világgazdaság rohamos fejlődésének és kiterjedésének a kora. Az iparosodás révén egyre több ország éri el a fejlettség magasabb szintjét, megtörténik a világ felosztása és az egész földkerekség beépül a kapitalizmus gazdasági rendszerébe. A gazdasági versenyfutásban élre tör az Amerikai Egyesült Államok, Németország és Japán. Anglia őrzi világhatalmát, Franciaország veszít nagyhatalmi befolyásából, jelentősen meggyengül viszont Ausztria és Oroszország. A hatalmi viszonyok átrendeződése háborús feszültségek forrásává válik.

A fejlődés következtében átalakulnak az egyes országok társadalmi viszonyai. A fejlett nyugati országokban a polgárság gazdasági és politikai hatalmát megerősíti, a munkásosztály létszáma jelentősen nő, és soraikból kiemelkedik a szakmunkások rétege, a munkásarisztokrácia. Az újonnan iparosodó, ún. peremországokban egymásra torlódnak a feudalizmus és a kapitalizmus osztályai. A polgárság csekély erőt képvisel, a politikai vezetés általában a földbirtokos arisztokrácia kiváltsága maradt. A középosztály hiánya, nagy létszámú parasztság, kvalifikálatlan és kis létszámú munkásság jellemzi a viszonyokat. A társadalmi feszültségek miatt az uralkodó osztályok erős elnyomó államgépezetet alakítanak ki, szemben a nyugat egyre demokratizálódó rendszerével.

Magyarország a szabadságharc leverése után az osztrák önkényuralmi rendszerben politikai és gazdasági értelemben is jogfosztott lett. Így a világban végbemenő fejlődés alig lépte át a magyar határokat. A politikai viszonyok rendezetlensége távol tartotta a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges külföldi tőkét a magyar gazdaságtól. Ausztriát nemzetközi kudarcai, európai vezető szerepének elvesztése kényszerítette a Magyarországgal való kiegyezésre. A kényszer szülte kompromisszum után Magyarországon egy addig soha nem tapasztalt óriási gazdasági és társadalmi fejlődés ment végbe. A dualizmus államrendszere azonban nem jelentett végleges megoldást a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia minden problémájára. A fennmaradó feszültségek eleve magukban rejtették a I. Ferencz József-i mítosz szertefoszlását, a Monarchia széthullását.

E korszak magában foglalja a Magyar Honvédség 150 éves történetének egy jelentős, de annál ellentmondásosabb szakaszát is. Hasonlóan a kiegyezéshez, a Magyar Honvédség 1868-as újbóli megalakítása is kompromisszum eredménye volt A különböző megkötések, létszám és fegyvernemi hiányosságai miatt nem jelentett a magyar kormány számára ténylegesen felhasználható erőt, de a magyar nép szemében 1848 eszmeiségét, az alkotmányosságot és a nemzeti függetlenséget tükrözte. Az 1848 és 1868 között eltelt időszak azonban nem fehér folt a hadtörténelmünkben. A császári és királyi haderő, a birodalmi politika folytatása ebben az időszakban sem nélkülözhette a magyar katona szolgálatait, akivel szemben korántsem volt tapasztalható az az osztrák politikai bizalmatlanság, ami az egész magyar társadalommal szemben fennállt. Ennek következtében a kiegyezés időszakára a magyar kiegészítésű alakulatok a lakosság létszámának arányában képviselték magukat a birodalom hadseregében. E korszak ismerete nélkül kevésbé lenne érthető a Magyar Honvédség története is.