Göncz Árpád

Sodrásban I-II. - Egy politikus-író töprengései

ulpius-ház könyvkiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  633 oldal

Libri Antikvárium
"Mert a politikai szöveg természetes igénye, hogy az olvasó figyelmét mindvégig és minden sorában a mondandójára irányítsa, s azt egyértelműen és érthetően fejezze ki. Úgy, hogy az iskolázatlan ember és az egyetemet végzett szakember egyaránt megértse. A politikai szöveg írója tehát nem beszélhet kiválasztottakhoz, nem "művészkedhet". Mindezek tudatában tán azt mondhatom, hogy bennem, a politikusban, értelemszerűen két író él. Az első, aki az író voltában "kitalált" (megélt) mondanivalót "művészileg" igyekszik megformálni, a második, aki a bennünket körülvevő köznapok, az élő valóság valamely szeletét teljesen egyértelműen, formailag lemeztelenítve törekszik megfogalmazni. Olykor külföldi államfők, olykor politikus kollégák, de javarészt általa teljesen megválaszthatatlan olvasóközönség, tehát a klasszikus "mindenki" számára. Mégpedig félreérthetetlenül. Mindkét írói "eljárásmódot" ismerem: a szépíróét, aki a könyveit megvásárló, és a mondandóját feltehetőleg pontosan követni képes olvasó vagy színházi néző számára ír, tehát megengedheti magának a művészi "kétértelműséget", sőt többértelműséget is, de a politikus íróét is, aki ezzel a kiváltsággal nem élhet, mert szavainak "aranyfedezete" nem művészi, hanem egyértelműen morális természetű. Ez a két írólét, a művészi felelősséggel és a könyörtelen igazmondás felelősségével küszködő író ellentéte, életem egyik nagy kalandja volt."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 20 cm
Kiadó ulpius-ház könyvkiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:633
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9639602019
Árukód6251318 / 5250490

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára